A 3 lány megint gyalog vág neki a Balatonnak: idén ősszel indul az év legizgalmasabb balatoni kihívása
Idén ősszel indul el a Balaton Camino.
A Balaton sokak számára egyet jelent a nyárral, a naphosszig tartó strandolással és a gyönyörű környezettel. Akadnak viszont olyanok, akik egészen mást is észrevesznek: a meseszép vidék az emberpróbáló kihívásokra is alkalmas.
Két évvel ezelőtt döntött úgy három barátnő, hogy egy izgalmas és különleges kihívást keretében nekivág a Balatonnak, méghozzá gyalogszerrel. 2017-ben a téli időszakban kezdtek bele a túrába, tavaly pedig májusban, csaknem nyári melegben.
Balaton Camino 2019-ben
Scherer Anna, Rákász-Losonczy Judit és Budavári Dóra kezdeményezése, a Balaton Camino iránt évről évre többen érdeklődnek. A lányokhoz ugyanis bárki bárhol csatlakozhat. 2019-ben a szüreti időszakban, színpompás fák árnyékában indul útnak: túrájukat idén október 5-én kezdik, mely aztán október 14-éig tart.
A 209 kilométeres, nagyjából 300 ezer lépésnyi táv nem véletlenül kapta a Balaton Camino nevet. A szervezők szerint ez a hosszú, érdekességekkel, gyönyörű tájakkal tele gyalogtúra nemcsak fizikailag, de lelkileg is hatással van az emberre.
Csatlakozhatsz a túrához
A három lány útjukról folyamatosan beszámol az esemény Instagram-oldalán, a Facebookon, de még egy utazóblog keretében is, ezért virtuálisan is bárki beszállhat az utazásba. Aki pedig ennél nagyobb kedvet érez magában, akár személyesen is csatlakozhat a körtúra egyes szakaszaihoz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Balaton Camino nem egy feszes tempójú teljesítménytúra, a szervezők tudatosan törekedtek a kényelmes, szemlélődésre is alkalmas tempóra, a naponta megtett szakaszok nagyjából 15-25 kilométer hosszúak. A túra a tavat megkerülő kerékpárút vonalán halad végig különösebb emelkedők nélkül, kényelmesen, egy-egy ebéddel, piknikkel megszakítva.
A szervező lányok azt is elmondták, közös bennük, hogy mindhárman rajonganak a Balatonért, amit szezonon kívül is különlegesnek és imádni valónak tartanak, ami megéri az utazást, erre pedig sokaknak a figyelmét szeretnék is felhívni.
Csatlakozni akár egy-egy szakasz erejéig is lehet, a tervezett menetrend a következők szerint alakul:
- 1. nap: október 5., Balatonfűzfő-Balatonvilágos, 17 kilométer,
- 2. nap: október 6., Balatonvilágos-Zamárdi, 20 kilométer,
- 3. nap: október 7., Zamárdi-Balatonlelle, 24 kilométer,
- 4. nap: október 8., Balatonlelle-Balatonfenyves, 20 kilométer,
- 5. nap: október 9., Balatonfenyves-Keszthely, 26 kilométer,
- 6. nap: október 10., Keszthely-Balatonederics, 14 kilométer,
- 7. nap: október 11., Balatonederics-Badacsonyörs, 14 kilométer,
- 8. nap: október 12., Badacsonyörs-Zánka, 16 kilométer,
- 9. nap: október 13., Zánka-Balatonfüred, 19 kilométer,
- 10. nap: október 14., Balatonfüred-Balatonfűzfő, 20 kilométer.
További információkat a Balaton Camino oldalán és a közösségi oldalakon is találsz.
A Káli-medence ősszel is csoda szép
A Káli-medence hangulatos kis falvai és természeti csodái nyáron nyüzsögnek a turistáktól, ősszel viszont a nyugodt utak kedvelői találják meg a számításaikat a mesébe illő vidéken.
Csend és nyugalom vár a Káli-medencében: nyár után egészen különleges arcát mutatja
Nézegess képeket!
Elolvasom(Borító- és ajánlókép: Getty Images Hungary, Facebook-ajánlókép: Facebook/Balaton Camino.)
- balaton
- balaton camino
- kihívás
- teljesítmény
- túra
- hazai kirándulóhely
- balaton környéki látnivalók
- kalandos úti cél
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!
- balaton
- falusi turizmus