
Az ország legviccesebb falunevei
Kirándulnál egy jót, vagy egyszerűen csak nincs jókedved? Ismerd meg ezeket a falvakat!

A történelem során azok a népcsoportok, melyek megfordultak a Kárpát-medencében, kulturális és történelmi örökségük mellett érdekes nyelvi megoldásokat hagyományoztak ránk, többek között olyan településneveket, melyekről talán nem is gondolták, hogy jó pár száz évvel később széles mosolyt csalnak az emberek arcára.


Így van ez a következő falvak esetében is: ha szeretnél bűbájos helyekre látogatni, melyek kicsit különböznek a többitől, a következő településeket érdemes célba venned.
Sáta
„Sátán vagyok, ma elmarad a mise” - a félreérthető idézet egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózdtól 15 kilométerre fekvő kis település templomajtaján volt egykor olvasható, a plébános ugyanis így tudatta a hívekkel, hogy a szomszédos faluba, Sátára kellett utaznia.
A község neve már az 13. századtól kezdve szerepel a feljegyzésekben, története során pedig számos műemlékkel gazdagodott. A mintegy 1500 lelket számláló településen évszázadok óta használatban van a római katolikus templom és a plébániaház, emellett egy rejtélyes hangulatot árasztó kastéllyal is büszkélkedhet.
A Fáy-kastély felújítására sajnos nincs pénze a településnek, de talán épp a romos kertnek és épületnek köszönheti titokzatos hangulatát, illetve azt, hogy egyre inkább vonzza a turistákat.
Az üresen álló épület továbbá izgalmas titkot rejt: a kastély alatt egy alagút található, melyen át a szobákból a közeli hegy lábához juthattak ki az ott élők. A járatot feltehetően az 1940-es években befalazták, de nyomai nem tűntek el.
Szalonna
A szalonnaiak a szóvicceket már régen megszokták, csak egy apró mosollyal jelzik a humoros látogatónak, nem mondott újat, ezt már hallották. Az alig több mint ezer fős kis falu Miskolctól 50 kilométerre fekszik, neve pedig valószínűleg a szláv slana, vagyis sós szóból származik, közelében ugyanis egy kissé sós vizű forrás csobog.
Ha itt jársz, nem szabad kihagyni a település templomát, melyet eredetileg katolikusok építettek, azonban ma reformátusok használják. Az Árpád-kori templom mellett fa harangláb magasodik - ha sikerül kinyittatnod, érdemes felmászni a tetejébe, hogy onnan nézhess szét a faluban. Mindemellett a Bónis-Gedeon-kastély mellett sem szabad szó nélkül elmenned.


Lánycsók
A kellemes hangzású, mintegy négyezer éves település a szájhagyomány szerint három leánytestvérnek köszönheti nevét. A három testvér az örökség miatt összeveszett, és sokáig haragban volt, mígnem ezen a településen összecsókolózva kibékültek - tartja a történet.
A falu Baranya megyében található, itt találkozik a Duna völgye a Dunántúli-dombság lankáival. A dimbes-dombos faluhatárban mindenütt folyik szőlőtermesztés, így, míg ősszel a szüreti fesztiválok hangulata varázsolja el a látogatókat, addig tavasszal és nyáron három pincesor ínycsiklandó borai közül válogathatnak az ideérkezők. A falu nevezetes látnivalója továbbá a római katolikus templom, illetve az úgynevezett Népház, az egykori leventeegylet székháza.
Még egy gyöngyszem falu
Neve nem hangzik viccesen, annál inkább kifejezően: Zengővárkony hazánk egyik legbájosabb falva, mely a Mecsek lankái között bújik meg. Nézd meg videónkat, és keresd is fel utána!
Pornóapáti
A pikáns elnevezés eredetét homály fedi, de valószínűleg a szláv Pernovo helynévből származik - 1899-ig csak Pornó volt a település neve -, melyhez később adták csak hozzá az apáti utótagot ciszterci apátságának köszönhetően.


A Vas megyei falut a trianoni békeszerződés értelmében Ausztriához csatolták, azonban 1923-ban népszavazással visszakerült Magyarországhoz.
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
A Szombathelytől 16 kilométerre fekvő település csodaszép környezete kellemes kirándulások helyszíne lehet, a Pinka-folyó partján andalogva a kirándulók többsége el is felejti, hogy Magyarország egyik legviccesebb nevű településén jár.
Képek: hu.wikipedia.org Sáta szócikke, Civertan; www.orszagalbum.hu, SzPéter; www.lanycsok.hu, Mészáros István; hu.wikipedia.org Pornóapáti szócikke, Darinko; www.pornoapati.hu.
OLVASD EL EZT IS!

- falu
- falusi turizmus
A legviccesebb falunevek az országban

- falu
- falusi turizmus
Itt tornáznak az apácák?

- falu
- falusi turizmus