Anglia legveszélyesebb, 600 éves gyalogútja sokak halálát okozta: rossz időben nagyon kockázatos átkelni rajta

A Végzet útjának is becézik, és semmiképp sem szívbajosoknak való. Dagály idején a tenger visszahódítja a területet.

broomway
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Londontól északkeletre, Essex partjainál van egy út, amit egész Anglia legveszélyesebb gyalogútjaként tartanak számon. Mindennap csak néhány óráig járható, és akkor sem egyszerűen. Amikor pedig megérkezik a dagály, az Északi-tenger visszahódítja a területet.

Az időzítés életbevágó, a kalandorokat táblák figyelmeztetik a veszélyre, és mindenkinek azt ajánlják, hogy helyismeret nélkül, és rossz időben ne vágjon neki a túrának. Az út vonzerejét viszont pont a rizikóssága adja, így aztán mindig akadnak páran, akik nekiveselkednek.

A Végzet útja

A Broomway, vagyis a Seprű-út első feljegyzése 1419-ből származik, de a feltételezések szerint már jóval korábban is létezhetett. Abban, hogy létrejöttében vajon mennyi a mesterséges és a természetes elem, nincs teljes egyetértés.

Egészen az 1920-as, más források szerint a ’30-as évekig ezen az úton lehetett csak megközelíteni a Foulness-szigetet, amit áthidalhatatlan patakok és iszapos szakaszok választottak el a szárazföldtől. Nevét onnan kapta, hogy korábban állítólag seprűkkel jelölték meg a jobb tájékozódás reményében - ezek ma már nincsenek meg, csak néhány cölöp árválkodik az iszapba szúrva. A 18. században próbálták fejleszteni, hogy a szigetről érkező farmerek biztonságosabban használhassák. Már ekkor elterjedt, hogy többeket utolért itt a víz, különösen az ittas személyeknek nem ajánlották a járást. 

A végzet útjaként (Doomway) is emlegetett szakasz körülbelül 9 kilométer hosszú, a Wakering Stairs nevű helynél hagyja el a tenger irányában a szárazföldet, ahol egy kiépített rész könnyíti az egyébként iszapos, süppedős területen a haladást. Egy idő után északkeletnek fordul, és elindul a sziget irányába. Mielőtt megérkezne a végpontjához, több kisebb leágazás vezet róla a part irányába, de ezek közül némelyek, hiába jelöltek a térképeken, mára már járhatatlanok.

A cikk az ajánló után folytatódik

A Wakering Stairshez át kell menni egy telken, ami a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában van, így az elérés korlátozott, előzetes egyeztetésre is szükség lehet. Az út környékét már régóta katonai célokra is használják.

Gyorsan érkező víz, nehéz tájékozódás

Akik áthaladnak az úton, általában arról számolnak be, hogy a táj egészen különös, nem evilági hangulatot áraszt. Mindenütt fénylő iszapot lát az ember, ez pedig igencsak megnehezíti a tájékozódást. A dagály idején kiszámíthatatlanul gyorsan érkező hullámokon, a közeli folyók miatt helyenként örvényeket képező vízen és a süppedős terepen túl ez teszi igazán veszélyessé a Broomwayt.

Ködben, borongós időben, ami elég gyakori errefelé, a rossz látási viszonyok tovább bonyolítják a helyzetet, az izgalomra vágyó turistáknak mindenképp azt javasolják, hogy csak olyan vezetővel induljanak neki, aki úgy ismeri a környéket, mint a tenyerét.

Az évszázadok során a feltételezések szerint körülbelül száz haláleset történhetett a fentebb részletezett körülményeknek köszönhetően. Összesen hatvanhat elhunyt teste került elő, őket a szigeten temették el.

A világ legveszélyesebb szerpentinútjai madártávlatból

A hegyi utak semmihez nem fogható panorámát nyújtanak az utazók számára, noha a sofőrnek legtöbbször nincs szerencséje sokáig gyönyörködni benne, hiszen minden figyelmét a szerpentin kanyarulataira kell irányítania.

Így néznek ki madártávlatból a világ legveszélyesebb szerpentinútjai: nem minden évszakban lehet vezetni rajtuk

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük