A magyar falu, amit letöröltek a térképről: ismerd meg Kakpuszta történetét

Az erdő mélyén már csak romok őrzik az egykor virágzó falu emlékét.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az egykori Somogy megyei falu, Kakpuszta a múlt század korai évtizedeiben még virágzó település volt, bár igazán gazdagnak sosem mondták, a helyi molnárok, vadászok, favágók és méhészek fáradságos munkával teremtettek maguknak egyszerű békét és megélhetést.

Az erdőn át vezet az út
A temető helye

Bár a kakpusztaiaknak sokszor kellett megküzdeniük a természettel, utóbbi ajándékaival is bőséggel ellátta őket, a terület már egykori birtokosa, Koppány idején is gazdag volt a föld kincseiben, halban, vadban és fában.

A török idők elnéptelenedése után a település képes volt újjáéledni, sajnos azonban másodszor is meg kellett élnie a pusztulást.

Kakpuszta végnapjai

2006 januárjában az újságok hasábjain vezető hír volt az utolsó kakpusztai lakos eltűnése, akit sokáig 30 rendőr keresett, mindhiába, majd, mikor sikerült megtalálni, már nem tudták megmenteni a 80 éves asszony életét. Vele pedig Kakpuszta is kihalt.

Míg korábban az erdei falu viszonylag fejlett kistelepülésnek számított, volt például csendőrsége, iskolája, boltja, sőt, malom is működött határain belül, a negyvenes-ötvenes években megpecsételődött a sorsa, kihagyták ugyanis az ekkor megkezdődött útépítési és villamosítási programból.

A hatvanas években már egyre többen költöztek át a szomszédos településekre, és szép lassan a fiatalok is elhagyták a helyet egy szebb jövő reményében.

Képeken 8 magyar hely, ami hamarosan eltűnik: 30 évet sem adnak nekik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Voltak, akik kitartottak szülőhelyük mellett, és inkább jártak át hosszú kilométereket gyalog megtéve a közeli falvakba bevásárolni, minthogy ne legyenek hűek gyökereikhez. Az idősek közül is egyre kevesebben maradtak azonban, míg az utolsó lakó is eltűnt, tragikus körülmények között.

Visszahódította a természet

Az egykor négyszáz lakossal bíró Kakpuszta nyomai az erdőben lassan eltűnnek, a romos épületeket visszahódította magának a természet, csupán egy-két ház, illetve a temető látható a fák között. Ma a szellemfalu hivatalosan Nagybajomhoz tartozik, így Kakpuszta - mint település - a lehető legtöbb értelemben megszűnt létezni. A vadászok és favágók mellett már csak a turisták, illetve az egykor itt élők látogatják, akik szeretnék, hogy legalább emlékekben, képekben, könyv formájában fennmaradjon a falu.

Egykor itt is állt valami
Néhány ház helyét csak egy-egy domb jelöli

Ha mindehhez te is szeretnél hozzájárulni, a Duna-Dráva Nemzeti Park részének számító terület természeti szépségei mellett a falu egykori helyét is érdemes meglátogatnod. A hely gyalogosan és kisvasúttal is megközelíthető. Ha többet akarsz megtudni Kakpuszta múltjáról és jelenéről, emellett több tucat, róla készült képet is megnéznél, ezt az oldalt mindenképp látogasd meg!

Forrás és képek: kakpuszta.hu.

Kirándulnál Kakpusztára?

Ezt is szeretjük