A helyiek megközelíteni sem merik a kísértetvárost
Árnyak, fájdalom és életre kelő halottak: a chilei szellemváros.
A dél-amerikai Chile számtalan kísértetvárost tudhat magáénak, köszönhetően az egykor villámgyors fellendüléssel büszkélkedő, majd hirtelen elhagyott bányásztelepüléseknek.
Az Atacama-sivatagban található, egykori salétrombányájáról híres Humberstone ma az UNESCO Világörökség része, egyúttal a hátborzongató helyekre kíváncsi katasztrófaturisták valódi zarándokhelye - csakúgy, mint a tőle nem messze található, paranormális jelenségeiről közismert La Noria. Úgy tartják, a város nem csupán elhagyatott volta miatt érdemelte ki a szellemváros jelzőt - a szóbeszéd szerint területén éjjelente a holtak is életre kelnek.
Elhagyott, kísérteties bányaváros
Az 1872-ben alapított La Noria egykor Chile egyik leggyorsabban fejlődő bányavárosa volt. Salétromot bányásztak a környéken, melyre a világháborúk során is igen nagy volt a kereslet, mivel többek között robbanóanyagok, lőpor és rakéták hajtóanyagának gyártásához használják fel.
Több negatív hullám után azonban - ezek közé tartozott a nagy gazdasági világválság is - a város hanyatlani kezdett, visszaesett a termelés, majd 1958-ban végleg összeomlott. 1960 óta számít elhagyott kísértetvárosnak, a turisták azonban máig előszeretettel látogatják, sőt, valódi áradatuk lepi el időről időre a várost, emellett pedig több alkalommal is forgattak a területen paranormális jelenségekkel foglalkozó dokumentumfilmet - korántsem véletlenül.
Az emberi szenvedésre épült
A Chile északi sarkában fekvő településről úgy tartják, az emberi szenvedésre épült, a bányatulajdonosok ugyanis teljes mértékben kizsákmányolták az itt élőket, akik más lehetőség híján kénytelenek voltak itt dolgozni, még akkor is, ha sokszor a napi betevőre sem futotta. A lakók szinte rabszolgasorban éltek, a rossz körülmények miatt pedig teljes családok haltak meg La Noriában, közöttük számos gyerek.
Sokak szerint ennek is köszönhető, hogy a város egykori lakói - ahogy a szóbeszéd tartja - máig nem találtak nyugalomra, és lelkük most is az elátkozott helyen bolyong. A legenda szerint La Noria temetőjében a halottak éjjelente életre kelnek, és körbesétálják a várost, emellett a turisták gyakran készítenek olyan fényképeket, melyeken szellemalakok látszanak. Az ide tévedő utazók olykor játszó gyermekek hangjait hallják, furcsa árnyakat látnak elsuhanni az omladozó épületek falain, sőt, Humberstone-nal egyetemben La Noriát olyannyira túlvilági helynek tartják, hogy a közeli Iquique lakói megközelíteni is félnek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nyitott sírok tömege és furcsa észlelések
Bár sokak szerint elsősorban azzal a profán okkal magyarázható a mendemonda, hogy a helyi, fakeresztes temető sírjai rejtélyes okok - vagy épp a sírrablók - miatt nyitottak, a koporsók, illetve a maradványok pedig teljes egészükben látszanak, mások épp ezt tartják a szellemjárás bizonyítékának.
A La Noriába érkezők továbbá amellett, hogy az eltemetett gyerekcipők, a régi képek és használati tárgyak láttán is furcsa hangulatba kerülnek, többször is beszámoltak arról, hogy a hűvös fuvallatok mellett nyomasztó érzést és fájdalmat tapasztaltak - talán azokét az emberekét, akik valaha itt éltek.
Képek: theadventureblog.blogspot.com; www.gntnz.blogspot.com.
OLVASD EL EZT IS!
- franciaország
- görögország
7 hely a világban, ahol könnyebb teherbe esni
- izland
- olaszország
Képeken a világ 10 legbizarrabb múzeuma
- afrika
- templom