6 gyöngyszem hely Budapesten

Ne csak elsétálj mellettük!

Ha nyitott szemmel jársz, mindennapi sétáid során is számtalan érdekes helyet felfedezhetsz a fővárosban.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár a tömeg forgataga és a fényreklámok néha eltakarják, számtalan olyan hely viseli csendesen az idő múlását a főváros utcái között megbújva, melynek kövein és falain Budapest kultikus korszakainak letűnt fénye sejlik fel. A következő hat is ilyen.

A terézvárosi templom (forrás: orszagalbum.hu, tonton)

Kétszáz éves templom: terézvárosi templom

A régi Pest egyik külvárosában, az 1777-ben önállósodott Terézvárosban 1809-re épült fel a katolikus templom Kasselik Fidél tervei szerint egy korábbi fakápolna helyén.

A homlokzatán látható Szent Teréz-szobor Dunaiszky Lőrinc alkotása, csakúgy, mint a szószék domborművei. A templomtorony tűzfigyelőként is szolgált, ezért körerkélyes. Sisakját 1871-ben Ybl Miklós tervezte. Érdekes, hogy a barokk, egyhajós szerkezetű templom oltárai klasszicisták, Pollack Mihály munkái. A templom belső berendezésének egyik kuriózuma a csillár, mely az 1849-ben szétlőtt régi Vigadóból származik.

Egy világhírű zeneszerző otthona: Mahler-ház

Sváb Jakab 1887-ben felépült, Teréz körút 7. szám alatt található palotájának egyik első lakója Gustav Mahler volt 1888 és 1891 között, amikor a pesti Operaházat vezette. Állítólag az első emeleten, az utcára néző 2-es számú lakásban lakott. A Freund Vilmos tervezte palota a világhírű lakóhoz méltó belső szépségeket rejt, lépcsőkorlátjának szárnyas hattyúi akár a zeneszerzőt is megihlették volna. Érdemes benézni a sarki Oktogon Patikába is, melyet 1786-ban alapítottak Budán, majd a 19. században költözött át a körútra - faragott bútorzata még ebből az időből való.

A Világörökség magyar helyszínei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nagypolgári elegancia: Spolarits-ház

Nevezhetnénk ezt a József körút 37-39. szám alatt álló különös házat Ámon-háznak is, hiszen Ámon József tervezte és építtette lányának, Ámon Irmának nászajándékul. Különös megoldás, hogy udvarában egy pagodaszerű előcsarnok épült, kék ólomüveg és maratott ablakokkal. A nagypolgári elegancia itt még ma is jellemző, a régi négy-öt szobás lakásokban például itt-ott még megvannak a Zsolnay-cserépkályhák. Spolarits-háznak pedig azért nevezik, mert földszintjén, a mostani posta helyén működött valaha a híres Spolarits Kávéház.

Kaszinóból imaház: Rabbiképző és józsefvárosi zsinagóga

Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem 1877-ben nyitotta meg kapuit a Rökk Szilárd utca és a Bérkocsis utca sarkán emelt épületben, mely abból az egymillió forint hadisarcból épült, amit Ferenc József király vetett ki a magyar zsidóságra az 1848-49-es szabadságharcban való szerepvállalásuk miatt, de aztán iskolaépítés céljára visszaadta. A József körút felől 1917-ben egy bérházat is az iskolához csatoltak, ez a József körút 27. A helyi zsidóság másik fontos épülete, a józsefvárosi zsinagóga pedig a Nagyfuvaros utca 4. szám alatt található. A zsinagógát az egykori Józsefvárosi Kaszinó átalakításával és az udvar beépítésével Freund Dezső tervei alapján 1922-ben alakították ki.

Forrás: zsinagogak.com

A szecessziótól a jazzig: Krúdy utca és Mikszáth tér

Névadójához, a magyar szecesszió irodalmának bohém írójához illően kocsmával kezdődik, és kocsmával végződik a Krúdy utca. József körúti sarkán a Krúdy Borozó foglal helyet, a végén pedig a hangulatos Mikszáth téren, a legendás Tilos az Á helyén a Zappa Café. Az utcában egyre több kávézó, étterem és galéria nyílik. Az egyik legkedveltebb a keleties Darshan-udvar. Vele szemben, egy volt szenespincében működik 1996 óta Budapest legnagyobb jazz- és komolyzenei CD-bárja.

A város, felülnézetből: Karinthy Frigyes út

A 11. kerületi utcát valamikor Verpeléti útnak hívták, és Karinthy Frigyes, a zseniálisan szellemes magyar író is itt élt 1920 és 1933 között, két házban is. Előbb a 2-es szám alatt tíz évig, majd a 22-ben három esztendőt, a negyedik emeleten, szemben a dohánygyárral. Utódai is a kerületben laktak, illetve laknak, unokája, Karinthy Márton a közeli Bartók Béla úton alapított színházat.

Forrás: szoborlap.hu, Neszták Béla

A Verpeléti utat 1957-ben nevezték el az íróról, furcsa, kettős szobra 1988 óta áll az Irinyi utca felőli sarkon, a városi házak előtt. Az út egyik legszebb háza egyébként a 4-es számú, amit a Nemzeti Bank építtetett 1914-ben.

Cikkünk Kapolka Gábor és Csordás Lajos Séták - A 6-os villamos vonalán című könyve alapján készült.

Létezik-e pestibb útvonal, mint a Nagykörút? Létezik-e pestibb villamos, mint a 6-os? Ez a képes kalauz Budapest leghíresebb villamosvonalán vezet végig, a Moszkva tértől a Móricz Zsigmond körtérig, a 19. század végén kiépült, tágan értelmezett körúton. Feltárja párizsias szépségeit, a házak sajnálatos kopottsága mögött szeretettel és rácsodálkozással igyekszik megmutatni olvasóinak a világvárosi bulvár értékeit, hangulatait, lakóit.

Kiadja a Vince Kiadó.
A könyv ára 2795 forint.
A könyvet itt rendelheted meg. »

OLVASD EL EZT IS!

soproni
  • magyar csodák
  • történelmi látnivalók

Nézd meg Magyarország ékszerdobozát!

opera
  • világörökség
  • magyar csodák

3 hely, amit látnod kell a fővárosban

Ezt is szeretjük