Ilyen érzés egy siket embernek, ha beszélnie kell: döbbenetes dolgot árult el Weisz Fanni
A magyar modell találó hasonlattal érzékeltette a helyzetet.
Weisz Fanni nevét nemcsak káprázatos szépsége miatt ismerjük, a siket lány ugyanis nagykövetként küzd a hallássérültekért és esélyegyenlőségükért.
Közben modellként is záporoznak hozzá a felkérések, emellett könyvet írt, és magánéletében is új időszámítás kezdődik.
Önállósodni akar
A 25 éves szépségkirálynő életében most jött el annak az ideje, hogy végre önállósodjon.
"Mint siket ember az életem nagy részében mások segítségére szorultam. Eddig édesanyám segített a legtöbbet, én azonban szerettem volna önállósodni. Ezért megkerestem egy jó barátomat, Váradi Róbertet, aki januártól már a menedzserem.
Szeretném magam új feladatokban, szerepekben kipróbálni. És nagyon hiányzik a modellkedés is, szeretnék ebben a munkakörben is többet dolgozni" - árulta el Fanni.
"Minden engem érintő feladatban tevékenyen veszek részt most már. Legyen szó szerződéskötésről egy új partnerrel, vagy éppen kreatív ötletelésről. Én döntök arról, mihez adom az arcom és a nevem. Határozott elképzeléseim vannak, mit szeretnék támogatni, és mit nem" - derül ki a márciusi Diéta&Fitness magazin hasábjairól.
Ilyen érzés siketként beszélni
Fanni évek óta dolgozik azon, hogy megmutassa, egy fogyatékkal élő lány is elérheti a céljait, példamutatásban pedig az élen jár: modellként sorra kapja a magyar és külföldi megkereséseket, ő képviselte hazánkat a milánói világkiállításon, ő jeleli minden évben a köztársasági elnök újévi köszönő beszédjét, sőt, még műsort is vezetett.
Mindemellett nemrégiben Hallatlan vakáció címen könyvet is írt, melynek főhősnője ugyancsak egy siket lány, aki bár kitalált személy, bőven átszövik az oldalakat az olyan jelenetek is, melyeket a Fannival történtek ihlettek meg. Ezeken keresztül arra bátorít mindenkit, hogy ugyanúgy merjenek közeledni a nem halló emberekhez, mint a hallókhoz.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szerinte siketként beszélni olyan, mint külföldi társaságba keveredni:
"Valahogyan megérteted magad, de mégsem tudsz olyan jól beszélni, mint ők. Nem könnyű, de meg lehet tanulni, hogyan kommunikálj bátran egy ilyen helyzetben."
Arról, hogyan kommunikál jelnyelven és anélkül, hogyan tartja formában magát, illetve miként képes több szerepben is helyt állni, a Diéta&Fitness magazin legújabb számában mesél.
Képek: MédiaKlikk