Kiterjeszti a helyközi bérletek érvényességét a Volánbusz: további kedvezményekről is beszámoltak
Csütörtöktől érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek a Volánbusz járatain.
![Volánbusz-bérlet](https://kep.index.hu/1/0/3434/34344/343442/34344233_2629763_affefb18cef747214b5b401e8656d78d_wm.jpg)
Öt nappal kiterjeszti a Volánbusz a szeptemberi havi és első félhavi helyközi bérletek érvényességét, és elfogadja helyközi járatain a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a döntés a pénztári várakozási idők csökkentéséért, az utasok színvonalasabb kiszolgálásáért és az iskolakezdéshez kapcsolódó ügyintézés megkönnyítéséért született.
Decemberig fogadják el a lejárt diákigazolványt
A tanulóbérletek váltásához a társaság december közepéig - a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételére jogosító, a járványügyi veszélyhelyzet időszaka alatt lejárt hivatalos okmányokhoz hasonlóan - elfogadja a lejárt diákigazolványokat is, de arra kéri az utazókat, hogy mielőbb intézkedjenek az érvényesség meghosszabbításáról vagy új igazolvány igényléséről.
![volanbusz](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3434/34344/343442/34344271_61bb3bd72260a8cf854b22f25577ccdc_wm.jpg)
Mint írták, a Volánbusz egyes országos járatai - az ülőhely-biztosításért, a megnövekedett utazási igények kezeléséért és a beszállítási folyamat gyorsításáért - csak elővételben megváltott jeggyel vehetők igénybe. A bérlettel rendelkező utasok, valamint a 6 éven aluli és a 65 éven felüli, ingyenes utazásra jogosult utasok is csak elővételben váltott, ingyenes helyfoglalást tartalmazó menetjeggyel szállhatnak fel ezekre a járatokra.
Kiegészítő jegyre is szükség lehet
Egyes országos járatokra a menetdíjon túl kiegészítő jegy váltása is szükséges. Az övezetenként meghatározott kiegészítő díjra a közlekedési mobiljegy és társalkalmazásaiban biztosított 5%-os kedvezményen felül más utazási kedvezmény nem érvényesíthető, a bérlettel rendelkező utasok azonban kiegészítő jegy váltása nélkül utazhatnak - tették hozzá.
Tudatták azt is: bővült a vasúti bérletek elfogadásának köre az autóbuszjáratokon az új esztergomi autóbusz-állomás üzembe helyezése, a Pilisi-medencét érintő menetrendi változások és a Budapest-Székesfehérvár-Veszprém vonalcsoport menetrendi módosításai miatt. Egyes bérleteket az azokon feltüntetettektől eltérő viszonylatain is elfogadja a társaság, bizonyos esetekben pedig a buszbérletek a MÁV-Start járatain is érvényesek - olvasható a közleményben.
Továbbra is az online jegyvásárlást ajánlják
A társaság továbbra is azt kéri, hogy aki teheti, elektronikus úton váltsa meg jegyét, bérletét. Augusztus 1-jétől a Volánbusz a teljes árú, az 50 és a 90%-os helyközi - távolsági - menetjegyekre, valamint az applikációkban a menetjegyekhez megvásárolt távolsági kiegészítő jegyekre 5%-os kedvezményt biztosít.
![no-telo-busz](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3434/34344/343443/34344349_dd81bc8614c4862b7b0d9676f8e60062_wm.jpg)
A járványügyi készültségben érvényes előírások szerint a tömegközlekedési járatokon kötelező a szájat és az orrot is eltakaró maszk, sál vagy kendő használata, lázzal és meghűléses tünetekkel járó betegség esetén pedig ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket - hívták fel a figyelmet. A Volánbusz autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő változásokról a társaság honlapján, a közlekedési mobiljegy alkalmazásról a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán lehet tájékozódni.
Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán
10 utas a metrón, akit legszívesebben melegebb éghajlatra küldenénk
Aki rendszeresen tömegközlekedéssel jár, az pontosan tudja, milyen bosszantó tud lenni, mikor egy-egy utas nem tartja be az alapvető szabályokat. Ezek a fotók remekül bizonyítják, hogy sokan elképesztően tapintatlanok.
10 utas a metrón, akit legszívesebben melegebb éghajlatra küldenénk - Mindenkit kiakasztottak
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
![metro-10](https://kep.index.hu/1/0/2881/28818/288187/28818771_2210375_61ceb5fc1bc88ef3e23872807aadc803_wm.jpg)
- metró
- közösségi közlekedés