Már megint van egy világvégedátumunk, és közelebb van, mint hinnéd

Szinte már meg sem rezzenünk, ha arról hallunk, hogy jön a világvége, ami 2018-ban sem maradhat el.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Eddig minden apokalipszisjóslatot megúsztunk, de ezúttal tényleg beüt a katasztrófa, pedig épphogy csak átléptük 2018-at - legalábbis ezt gondolják az önjelölt próféták.

Már az elmúlt évben is szállingóztak olyasmi hírek, melyek szakadatlanul próbálták bebizonyítani a Föld biztos pusztulásának teóriáját, de a végítélet csak nem akart bekövetkezni. Mit tehet ilyenkor az ember? Tovább szövi az összeesküvés-elméletek hálóját. Mázli, hogy már senki sem hiszi el ezeket a csacsiságokat.

Idén ekkorra esik a világvége

A világ pusztítójának ezúttal is a híres-neves Nibiru bolygó, más néven Planet X lett kikiáltva, a hírnök személyében pedig ugyanazt a David Meadet tisztelhetjük, aki már számtalanszor megjósolta az apokalipszis eljövetelét, majd legalább ennyiszer frappánsan meg is magyarázta, miért nem lett végül semmi a dologból.

A kényszeres jövendőmondó a tavalyi baklövését például ezzel indokolta: "A világnak nem lesz vége, csak annak a világnak, amit mi, emberek ismerünk." Világos, mint a vakablak. Visszatérve a Nibirura, a kutató szerint 2018. április 23-án a bolygó a Föld közvetlen közelében halad majd el, végzetes katasztrófát okozva ezzel a világ minden egyes táján.  

Paul Begley, Meade egyik tudóstársa osztozik eme véleményen, merthogy kutatásai alapján a naprendszer mostanában szokatlanul erős aktivitást mutat, ez pedig csakis Nibiru eljövetelét jelentheti. Begley szerint az égboltot hatalmába kerítette egy különös gravitációs jelenség, ami jeleket közvetít majd a Nap, a Hold és a csillagok felé. Ez megzavarja a világ népességét, akik szenvedni fognak, és megzavarodnak a tengerek haragjától.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A NASA cáfolja az elméletet

Mint ahogy korábban mindig, a NASA ezúttal is tagadja az elképesztő elméleteket, hiszen, ha a Nibiru bolygó valóságos lenne, arról ők már régen tudomást szereztek volna. Begley-t és Meadet ez cseppet sem zavarja, kitartanak elképzelésük mellett, és feszülten várják jóslatuk beteljesedését. Azért reméljük, hogy hasonlóan ködös magyarázatokból is akad még a tarsolyukban.

Glória lebegett a hegycsúcs felett

Reuben Wu chicagói zenész- és fotóművészként úttörő módszert fedezett fel a világszerte népszerű drónok alkalmazásával kapcsolatban, a szakma és az internet népe pedig egyaránt csodájára jár a gyönyörű felvételeknek.

Glória lebegett a hegycsúcs felett: gyönyörű fotókon a páratlan jelenség

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük