Videón a japán katasztrófa túlélői

A csodával határos módon, kilenc nap után találtak meg egy 80 éves nőt és 16 éves unokáját. A mentésről videó is készült.

Március 11-én hatalmas, kilences erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét. A földrengés után többméteres hullámokkal cunami árasztotta el az ország egyes részeit.

A japán katasztrófa áldozatainak száma hivatalosan 8133 fő, ám ez a szám várhatóan nőni fog, hiszen még több mint 12 ezer embert keresnek a hatóságok.

A földrengés után három nappal egy négy hónapos csecsemőt találtak meg a hatóságok a romok alatt Isinomakiban. A kislány a szülők karjából esett ki, amikor a 10 méteres cunami elsodorta otthonukat.

A csecsemőre akkor találtak rá, amikor a mentőalakulatok házról házra jártak, hogy kiemeljék a testeket a romok alól. A kislánynak a hatóságok meglepetésére semmi baja nem volt.

A mentőalakulatok a kiemelés után elvitték a kicsit az édesapjához, aki újra magához ölelhette. Itt megnézheted a viszontlátás örömét.

Csodával határos módon túlélték

Kilenc nappal a földrengést és a cunamit követően újabb túlélőkre találtak, ugyancsak Isinomakiban. Egyikük, Sumi Abe egy 80 éves nő, másikuk pedig 16 éves unokája.

A nő és a fiú a csodával határos módon élte túl a katasztrófát, a hatóságok úgy találták meg őket, hogy a fiú válaszolt az egyenruhások kiabálására. A túlélők lefogytak, de tudatuknál vannak, mindkettőjüket kórházba szállították, kezelést kapnak. A nagymamának a járással vannak problémái, a fiú pedig kihűlt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Étel nélkül egyébként egy ember több hétig is kibírja, a problémát a víz hiánya okozza. A vízhiányt legfeljebb hat-hét napig bírja az emberi szervezet. 

Nyolc nappal a katasztrófa után egy másik túlélőről érkezett hír, akiről aztán kiderült, hogy valójában mégsem túlélő, csupán egy olyan kitelepített, aki visszatért otthonába. A 20 éves férfi azért ment vissza a házba, hogy elhozza azokat a tárgyakat, amelyek nem mentek tönkre a katasztrófában. A férfi elaludt a romos területen, ezt követően találták meg a mentőalakulatok.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük