Mindennapos, hogy az út szélén agyonlőnek valakit

Brutális a helyzet Venezuelában is

Maduro elnök szerint Amerika okolható a véres tüntetésekért.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az elmúlt hetekben Venezuelában is óriási tüntetések voltak Nicolás Maduro elnök ellen, a lemondását követelve.

Az elnök elleni tüntetések az után kezdődtek, hogy főként a diákok megelégelték az országban uralkodó élhetetlen helyzetet.

Már nyolc halálos áldozata van a tüntetéseknek

Amíg mindenhol az ukrajnai véres tüntetésekről lehetett olvasni, addig Venezuelában is tízezrek tüntettek az utcákon, ami sok helyen véres összecsapásokba torkollott. Maduro elnök verőlegényeket és motorosbandákat szabadított rá a több tízezer tüntető diákra.

Egy 23 éves lányt például a rendőrök találták el gumilövedékkel az arcán. A lány volt a nyolcadik áldozata a dél-amerikai összecsapásoknak.

A demonstráció itt is egyre komolyabbra fordult, a nemzeti gárda több alkalommal is a tüntetők közé lőtt, valamint könnygázt és gumilövedékeket alkalmazott velük szemben. A demonstrációk alapvetően a hihetetlen mértékű bűnözés, az infláció és az általános kilátástalanság miatt indultak.

Az országban brutális méreteket öltött az infláció és az alapvető élelmiszerek hiánya, hiszen rendszerint az állam mondja meg az adott vállalkozónak, hogy mekkora lehet a haszna egy terméknek.

A venezuelai ellenzéki vezető, Henrique Capriles és Nicolas Maduro elnök február 24-én, hétfőn találkoztak, ami talán segít megállítani az erőszakos tüntetéseket Caracasban, ami nyolc halálos áldozatot követelt már. A történtek ellenére a kormány mellett és a diákok ellen is tüntettek február 23-án, vasárnap. A demonstráción főként idősek vettek részt.

Megrázó fotók! A nyílt utcán fekszenek a kijevi forradalom áldozatai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hihetetlen méretű a bűnözés

A tüntetések Caracasban, Venezuela fővárosában és más nagyvárosokban február 12-én kezdődtek, amiért a lakosok számára a bűnözés már elviselhetetlen méreteket öltött, nem beszélve az infláció és az áruhiány kialakulásáról, valamint a rendkívül erőszakos hatalomról.

Azon felül, hogy mindez halálos áldozatokat követelt, a tüntetők közül sokakat megkínoztak. Venezuelában jelenleg 30 millióan élnek, évente 25 ezer gyilkosság történik, ezek 90%-a felderítetlen marad. Caracas a világ legveszélyesebb fővárosa. Nemrég Monica Spear szépségkirálynőt lőtték agyon egy út mellett, ami nagy visszhangot keltett, a hasonló esetek mégis mindennaposak Venezuelában.

Az USA az ellenség

A venezuelai tüntetések még február közepén kezdődtek, február 12-én pedig két kormányellenes és egy kormánypárti tüntetőt is megöltek, amikor a kormányzati erők lőni kezdtek a tüntetőkre.

Ezek miatt tüntettek az elmúlt években

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egy másik nagy probléma ezzel az, hogy a venezuelai sajtó nem tájékoztatta az embereket a tüntetésekről, volt olyan tévécsatorna, ami nem is adott hírt róla, és volt olyan, amelyik csak kormánypárti oldalról mutatta be az eseményeket.

A diáktüntetéseket Maduro venezuelai elnök puccskísérletként értékeli, amit szerinte az Amerikai Egyesült Államokból irányítanak. Emiatt az amerikai elnököt, Barack Obamát meghívta múlt héten pénteken, hogy beszéljék meg az országok közötti ellentéteket.

A venezuelai elnök fejében egy kerek összeesküvés-elmélet alakult ki arról, hogy a tüntetőket Amerika fizeti és puccsra készülnek, emiatt az országban tartózkodó és dolgozó CNN-tudósítók akkreditációját egyszerűen visszavonták.

Maduro elnök például kiutasított az országból három embert, akik az amerikai konzulátus alkalmazásában álltak, amiért szerinte a szóban forgó alkalmazottak kormányellenes tevékenységet folytattak venezuelai magánegyetemeken.

Chávez ideje alatt is voltak tüntetések

A 2013 márciusában meghalt korábbi elnök, Hugo Chávez idejében is voltak tüntetések, hiszen a korábbi elnök idejében sem működtek másként a dolgok. A tüntetések hatására semmi sem változott az országban, sőt, a média például még nagyobb cenzúrát kapott.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Egy nagyobb tüntetés még 2002-ben volt szintén Caracasban Chávez ellen, ami 19 halálos áldozatot követelő vérengzésbe csapott át. A történteknek semmi következménye nem lett.

Kép forrása: news.yahoo.com

Ezt is szeretjük