Vasárnapi zárva tartás: nem adja ki a minisztérium a tanulmányokat
Az NGM-től három hete kértük először a dokumentumokat. Hiába.
A Nemzetgazdasági Minisztérium három hete nem adja ki azt az állítólagosan elkészült tanulmányt, ami a vasárnapi zárva tartás esetleges bevezetésének gazdasági hatásait elemzi.
A kérdésben már döntött Orbán Viktor, a KDNP eddigi próbálkozásait figyelembe véve ugyanakkor várható, hogy a jövőben újra napirendre kerül a kérdés. Ezért is lenne érdekes tudni, hogy a szakértők szerint mennyit veszíthetnénk a bevezetéssel.
Végleg lezárhatnák a vitát
A KDNP idén már harmadszor próbálkozott a vasárnapi zárva tartás bevezettetésével, amit ezúttal majdnem sikerült elfogadtatni. Még mielőtt Orbán Viktor kimondta a végső szót, a Nemzetgazdasági Minisztérium a terv gazdasági hatásainak tisztázására tanulmányokat kért, amelyek a sajtóosztály korábbi tájékoztatása szerint el is készültek.
Közben viszont a miniszterelnök bejelentette, hogy amíg nem lehet megélni heti ötnapi munkából, addig nem lesznek vasárnap zárva az üzletek. Ezzel úgy tűnt, le is zárul az ügy, Harrach Péter viszont a bejelentés után közölte: elfogadja a döntést, de a kérdésről a véleménye nem változott, és "bizonyára lesz alkalom a miniszterelnök által jelzett alkalmas időben a szabad vasárnap megvalósítására".
A KDNP tehát nem tágít, ráadásul ők úgy tartják, "légből kapott" a Vállalkozók Országos Szövetségének tájékoztatása, miszerint a vasárnapi zárva tartás az államháztartásnak direkt módon évi 250 milliárd forint bevételkiesést jelentene, a kiskereskedelmi szektorban pedig 20-25 ezer fő elbocsátását vonná maga után.
Van tanulmány - vagy nincs
A kérdést tisztázhatnák, egyben végleg le is zárhatnák az NGM-es tanulmányok, amikről viszont semmi hír. Először június elsején kértük ki őket a minisztériumtól, akkor türelmet kértek, mivel "nagy munka" kivonatolni őket.
Azóta eltelt már több mint három hét, ám a tanulmányokat továbbra sem kaptuk meg. Az NGM-et hiába kerestük többször, válasz nem érkezett, így egyelőre rejtély, hogy kinek volt igaza a kérdést illetően: a vállalkozóknak vagy a KDNP-nek. Hogy miért nem adják ki a tanulmányokat, az sem tisztázott, választ erre sem kaptunk, visszahívást ígértek az ügyben.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ausztriában már bevezették, de lehet, hogy visszavonják
Mindeközben Ausztriában is kiújult a vita az üzletek vasárnapi zárva tartásáról. Az országban már bevezették a KDNP által preferált szabályt, ám a gazdasági miniszter közölte, nem zárkózik el az elől, hogy meghatározott vasárnapokon kinyithassanak a boltok. A kereskedők egy kisebb része a nyitva tartás mellett érvel, míg az ágazat többsége és a szakszervezetek ellenzik.