A magyar Vaklufis Amerikába megy: a világ legnagyobb versenyén vesz részt
A San Diegói nemzetközi verseny teljes költsége 1,3 millió forint, amit munkával teremtett elő.
Összegyűlt a pénze Lakatos Norbertnek, így biztosan részt fog venni a világ legnagyobb lufihajtogató versenyén. A San Diegói nemzetközi verseny teljes költsége 1,3 millió forint, ezért amellett, hogy Norbert naponta csomagoló munkát végzett, több mint négy hónapon át nem volt szinte egy szabadnapja sem, Baranya és Bács-Kiskun megyei iskolákban és óvodákban hajtogatott lufit gyerekeknek, egyben érzékenyítette őket.
A Vaklufis néven is ismert Norbert elmondta az érdeklődőknek, hogyan éli mindennapjait, és, mivel vakvezető kutyával közlekedik, Tamiról is gyakran beszélt. Tamit a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola képezte, akik büszkék arra, hogy Norbert egy számukra kedves figurával nevezett az amerikai versenyre - ugyanis egy vakvezető kutyát fog hajtogatni 15 lufi felhasználásával, 40 perc alatt. "Különleges vakvezető kutya lesz, nyakörv és biléta lesz rajta, no meg egy sárga pöttyös labda a szájában" - mondta.
A márciusi, négynapos versenyen kétezer induló lesz, 24 órás lufizás és buli. Norbert elmondta, hogy nem fogják figyelembe venni az értékeléskor, hogy nem lát. Így volt ez nemrég, amikor egyedüliként a világon sikeres nemzetközi lufihajtogató vizsgát tett. Nem vár magától dobogós helyezést, a lehető legjobban szeretné lehajtogatni három figuráját a rendelkezésre álló időn belül.
"2016-ban Szlovéniában vettem részt egy versenyen. Emlékezetes nekem, hogy amikor a hangosbemondó szétkürtölte, hogy látássérült versenyző következik, vagy kétszázan gyűltek körém tapsolva, a verseny végén pedig három percig tapsoltak. Tudom, hogy San Diegóban sokkal többen lesznek, és még több embernek mutathatom meg a tudásom" - árulta el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!