5000 éve nem volt példa ilyen jelenségre: az üstökös szabad szemmel is látható lesz

Újabb, várhatóan szabad szemmel is megfigyelhető üstökös közeledik a Nap felé.

Üstökös 2020-ban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Majdnem ötezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétől a nyár végéig kis távcsővel vagy esetleg szabad szemmel is megfigyelhető majd.

Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy az üstökös feje a mérések szerint június 23-án napközben 3,5-4 magnitúdós lehetett, ami egy magnitúdóval fényesebb a vártnál.

A fényes porcsóvával együtt ez igen biztató fényesség - mondta a csillagász, hozzátéve, hogy idén óvatosak a szabad szemes üstökösök előrejelzésével, mert két égitest is csalódást okozott már, az ATLAS- és SWAN-üstökös is szétesett napközelségében. A földfelszínről jelenleg már nem látszik az égi vándor, de észlelte a Napunk környezetét figyelő SOHO napkutató szonda.

Az, hogy az üstökös látható lesz-e szabad szemmel a nyári égbolton, attól függ, hogy a közepén lévő maximum egy kilométer átmérőjű szilárd belső mag hogyan reagál majd a nagyon erős sugárzásra. A Nap közelében ugyanis az üstökös felszíne több száz fokra melegszik, és megnő a gázok kifúvása is. Ezek a gázok az üstökös belső magjából törnek elő óriási erővel, és ha nem elég nagy vagy erős ez a mag, akkor ez az energia szétvetheti az egészet.

Mikortól lehet látni?

A csillagász elmondása szerint a NEOWISE-üstökös június 28-án tűnt el a napszonda látómezejéből, és legközelebb július 6-8. körül lehet majd ismét a Földről megpillantani. Ha túléli a napközelséget, július közepétől érdemes keresni az égbolton, és ha szerencsénk van, akkor némi égismerettel távcső nélkül is meg lehet majd találni. Az üstökös nagyon elnyújtott ellipszis pályán kering a Nap körül, legutóbb mintegy 4600 éve járt a közelében. Most 2020. július 3-án kerül ismét napközelbe.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A csillagász beszélt arról is, hogy az üstökös mellett a nyári égbolton különleges látvány nyújt, hogy a Jupiter és a Szaturnusz nagyon közel látható egymáshoz. Ennek csillagászattörténeti vonatkozása, hogy egyes feltételezések szerint a Krisztus születése környékén megfigyelt Betlehemi csillag is a Jupiter és a Szaturnusz volt, illetve az együttállásuk ment úgy át a vallásos tudatba, mintha egy csillag fénylett volna.

Kiemelt kép: Getty Images

Lenyűgöző felvételek a világűrről

Egy magyar fotós nyert a pályázaton, aki különleges perspektíván keresztül mutatta be a teljes holdfogyatkozás folyamatát. 35 pillanatképet készített a jelenségről, így tökéletesen kivehető, ahogy látszólag a bíborból a feketén át egészen a fehérig változik a Hold színe.

4600 kép közül választották ki a magyar fotósét - Lenyűgöző felvételek a világűrről

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük