Hatalmas változás Budapesten keddtől: ezek a legfontosabb tudnivalók az új ügyeleti rendszerről
Elindult az új ügyeleti rendszer!
Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új, betegközpontú ügyeleti rendszer, melynek hívószáma 1830.
Új ügyeleti rendszer Budapesten
Az OMSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelt céljának nevezte, hogy az egységes alapellátási ügyelet - hasonlóan a vármegyékhez, amelyek már csatlakoztak - a fővárosban is minden betegnek egyszerűen elérhető, állapotának, szükségleteinek megfelelő, magas színvonalú ellátást biztosítson.
Az ország más területein másfél éve működő új ügyeletben eddig több mint 900 ezer beteg kapott szakszerű ellátást. Budapesten október elsejétől a nap 24 órájában elérhető lesz a központi ügyeleti szám, amelyet abban az esetben kell hívni, ha a háziorvos rendelési idején kívül jelentkező és a következő háziorvosi rendelésig nem halasztható egészségügyi probléma alakult ki - írták.
Felhívták a figyelmet arra, hogy életveszély esetén továbbra is a 112 hívása jelenti a legjobb megoldást.
Hozzátették: az új rendszernek köszönhetően eltűnnek a kerület-, illetve városhatárok, így a beteget arra az ellátóhelyre irányítják, amely hozzá a legközelebb van. Budapesten október 1-től 15 helyszínen lesznek ellátóhelyek, 3 speciális gyermekellátóhely (a Heim Pál gyermekkórház, a Szent János kórház és a XIII. kerületi Révész utcai rendelő), valamint 14 mobil ügyeleti egység is működik majd.
Az ellátóhelyek kijelölésénél az OMSZ figyelembe vette a településszerkezetet, a lakosságszámot, az úthálózatot, a tömegközlekedést és a kórházak, mentőállomások elhelyezkedését is - jelezték.
Hétköznap délután 4 órától este 10 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 8 óra és délután 2 óra között háziorvosok fogadják a betegeket az ügyeleti pontokon, azután pedig a mentők biztosítják a sürgősségi ügyeletet, ahol az orvosok mellett egyetemi végzettségű ápolók, mentőápolók, mentőtisztek is fontos szerepet kapnak.
Szükség esetén (például mozgáskorlátozottság, súlyos állapot) 14 mobil ügyeleti egység látja el a betegeket a saját lakásukon - részletezték.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tájékoztatásuk szerint a most bevezetendő betegközpontú rendszer legnagyobb előnye, hogy nem a betegnek kell keresnie a megfelelő ellátást, hanem a 1830-as számon szakember tájékoztatja a beteget legjobb megoldásról.
Idézték a közleményben Csató Gábort, az OMSZ főigazgatóját, aki azt mondta: minden tárgyi és személyi feltétel adott a szolgáltatás október elsejei elindításához.
A főigazgató hangsúlyozta: a működési és betegforgalmi adatokat a jövőben is folyamatosan elemzik, hogy a 1830 hívásfogadó kapacitása és az ügyeleti ellátóhelyek erőforrásai mindenkor megfeleljenek a betegek szükségleteinek.
Ekkor jönnek a családi pótlékok az év további részében: rengeteg magyart érint
Hamarosan jön a következő juttatás.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!