27 centiméteresre is nőhet az egyik új ragadozó féregfaj, ami megjelent Magyarországon: ilyen még soha nem élt hazánkban
Először azonosítottak ilyen férgeket Magyarországon, nem lehet tudni, hogyan hatnak az ökoszisztémára.
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Növényvédelmi Intézete és a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) kutatói először azonosítottak két szárazföldi laposféreg- (planária-)fajt Magyarországon - közölte az MTI-vel a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat.
Új ragadozó férgek Magyarországon
Közleményük szerint egy pécsi kertészetben került elő a két laposféregfaj, amelyek előfordulását a kutatók a Zootaxa című zoológiai folyóiratban közölték. Mindkét faj ragadozó, elsősorban csigákat és földigilisztákat fogyasztanak. A hazai faunára kifejtett hatásuk még ismeretlen, így ennek további vizsgálata szükséges.
A beszámoló szerint a mostani tanulmányig nem jelent meg hivatalos szakirodalmi leírás egyetlen Magyarországon élő szárazföldi laposféregről sem, viszont a kutatóknak eddig összesen tizenhét hazánkban is előforduló édesvízi planáriafajról volt tudomásuk.
Az utóbbiak két főcsaládba - a Geoplanoidea és a Planarioidea - sorolhatók. A Magyarországon most megjelent két faj a Geoplanoidea csoportba tartozik.
A fajok egyike a Diversibipalium multilineatum névre hallgató planária, amelyből 27 centiméter hosszú példányt is találtak. A fajra a szalmasárga alapszín és a háti oldalon végighúzódó három barna csík, valamint a fej két oldalán található kiszélesedő lebeny jellemző, emiatt magyarul a kalapácsfejű féreg nevet javasolták neki. Ezt a fajt eredetileg Japánban írták le, vélhetően oda is behurcolás útján került - Japánról bővebben itt olvashatsz.
A kalapácsfejű férgek többségére a pécsi kertészet üvegházi részében bukkantak a kutatók, bár néhány példány a szabadba is kijutott. Szakirodalmi adatok szerint a faj elterjedését limitálja a páratartalom mértéke, ami Magyarországon túl alacsony, ezért nem valószínű, hogy a faj el fog terjedni.
A másik faj az Obama nungara nevű, eredetileg Brazíliában leírt planária, amely jóval kisebb - hossza 7 centiméternél rövidebb, szélessége mintegy 5 milliméter -, barnás, jellegzetes márványos mintázatú állat. A kutatók magyar névnek az obama-férget javasolják, az itthon megtalált példányok génszekvenciái argentin példányokéval mutattak teljes egyezést.
A közlemény szerint az Obama nungara mára már számos európai országban megjelent és elterjedt. Miután a pécsi kertészetben talált példányokat begyűjtötték, egy budapesti kertészetben, illetve egy szombathelyi botanikus kertben is előkerült néhány, ami azt jelzi, hogy a jelenleg ismertnél sokkal elterjedtebb lehet országszerte. Számos pécsi példány petecsomagot is lerakott, ez mutatja, hogy képes volt ivarosan szaporodni Magyarországon - írták. A Balatonban ez az invazív faj kezdett gombamód terjedni, kattints ide a továbbiakért.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A megnövekedett áru- és személyforgalom miatt minden eddiginél nagyobb számban jelennek meg hazánkban idegenhonos állatfajok, amelyek a melegedő klíma miatt nagyobb eséllyel telepednek is meg, mint évtizedekkel ezelőtt - emelték ki a kutatók.
Milyen féreg ordít a fában? 5 régi magyar szólás-mondás valódi jelentése
A régi magyar szólások mögé tekintve egészen meglepődik az ember.
Elolvasom