Weiler Péter legjobb képei Kádár Jánosról: az aligai pártüdülő pillanatai
A legvidámabb barakk, úgy, ahogyan emlékszel rá.
Lángos, SZOT-üdülők és piros nyakkendő. Buszos IBUSZ-utazás, várva várt Trabant és csőbútorok a kertben. Az emlékek elemi erővel tolulnak, az ambivalens érzésekkel most sem tud mit kezdeni a hazai X-generáció, a "régen volt, hogy is volt" pedig átkúszik a "ma így történne" aktuálpolitikájába.
Emlékezni szükséges, bármilyen diszkomfortos is néha, de ha ilyen szórakoztató, akkor meg főképpen élvezet. Az Üdvözlet Aligáról című sajátos tárlat az ikonikus aligai üdülőről, a vakon hálás szocialista szervilizmusról és a Balaton fénykoráról mesél.
Feloldani az ambivalenciát
Weiler Péter kortárs festőművész és író a gulyáskommunizmus szimbólumait vonultatja fel aktuális kiállításán, de olyan formában, hogy a képeket nézve párásodik a szem, a dicstől megfosztott múlt pedig áttűnik a jelenbe. Ez a zseniális egybemosás mozgatja meg úgy az ember memóriáját, hogy szinte levegő után kapkod az életképek láttán.
"Ismerem Aligát, és éltem a '70-es években, voltam úttörő, tisztán emlékszem arra a napra, amikor Brezsnyev meghalt. De azt nem állítom, hogy a saját emlékeimnél többet tudok erről a korról. Az emlékek pedig becsapósak: akkor voltunk fiatalok, és hajlamosak vagyunk csak a jóra emlékezni" - írja a művész, és szavunkra, szívünkből szólt.
Pártimidzs és popdizájn a vásznon
A popkultúra vizuális világa keveredik a '70-80-as évek plakáttrendjével, amelyet ma már frekventált művészi magasságokba emelt a megszépítő és megbocsátó nosztalgia. Háromévente útlevél, sorban állás a banánért, óriás poszter a panelek falán.
Otthon voltunk benne, és nem láttunk a dolgok mélyére - nem is engedték, meg nem is akaródzott. Volt MAHART-unk és MALÉV-ünk, digitális helyett polaroid emlékeket gyűjtöttünk, és egyszerre imitáltuk a három majmot, szemet, fület és legfőképpen szájat befogva.
"Két valóság van, az otthoni és az intézményesített külvilág. Ahol viselkedni, vigyázni kell, mit mondunk. Az én generációm megélte a Kádár-kor lazább éveit, az igazi szörnyűségeket azonban mi is csak a szüleinktől vagy a tankönyvekből ismerjük.
Nekem 15 év jutott a szocializmusból, és ez a kiállítás biztosan nem jött volna létre, ha nem '74-ben születek. Az aligai idill és az abszurd hatalom keveredik a puritán csenddel a '70-es '80-as évek Balatonja mellett. Üdvözlet Aligáról, mi már jártunk ott, hogy neked ne kelljen."
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- történelem