3 dolog, amit a legtöbb pasi elsiet egy kapcsolatban: így add tudtára, hogy korai!
Előfordulhat, hogy a pasi gyorsabban akar haladni, mint te.
Egy kapcsolatban általában a lány jut el hamarabb arra a pontra, amikor úgy érzi, komolyra fordultak a dolgok, ám emellett vannak olyan tipikus lépések is, amelyeket inkább a pasik sürgetnek.
Elmondjuk, mit siettetnek sokszor a srácok, és ha úgy érzed, gyors a tempó, nyugodtan add a párod tudtára, hogy lassítanál.
Minden percet együtt tölteni
Egy kapcsolat elején természetes, hogy amikor csak tehetitek, együtt vagytok, és szinte még el sem váltatok, máris alig várjátok, hogy ismét lássátok egymást.
Ám emellett ugyanúgy kell időt szakítani az addigi szokásos tevékenységeitekre is, nem szabad elhanyagolni például a barátokat, a családot és a tanulást sem az új kapcsolat miatt.
Ha azt veszed észre, hogy elvárja, amint akad tíz szabad perced, azt neki szenteld, és megmondja, hogyan oszd be az időd, ideje rávilágítanod, hogy így hamar rá fogtok unni a másikra, és nem lenne jó, ha egymásra telepednétek. Ráadásul ezzel a hozzáállással egyenes út vezet a kisajátításhoz, ami nem egészséges egy kapcsolatban sem.
Az első csók
Sokan úgy gondolják, hogy a csók nem nagy dolog, nincs jelentősége, és addig nem is jártok együtt, amíg meg nem történik - pedig ez nem így van, főleg fiatalon. Persze nem kell félni a csóktól, és ha egyértelmű, hogy mindketten akarjátok, halogatni sem érdemes, de teljesen érthető, ha nem akarod, hogy már az első randin megtörténjen.
Ilyenkor finoman hárítsd el a pasi közeledését, vagy akár fordítsd el a fejed, hogy a puszi az arcodon csattanjon - ezzel egyértelművé teszed, hogy nem közömbös számodra, de még várnia kell egy kicsit.
Az első szex
Az, hogy mikor feküdjetek le egymással, kényes kérdés, még akkor is, ha nem ez lenne életetek első szexuális élménye, ha pedig még szüzek vagytok, akkor kiemelt téma. Fontos, hogy őszintén tudjatok beszélni a dologról - hiszen, ha együtt akarjátok megtenni, stabil bizalmat kell kialakítani kettőtök között.
Ha a pasi sürgeti a dolgot, vagy előbb akarja megtenni, mint te, mondd el neki, hogy még nem állsz készen, de amint ez megváltozik, ő lesz az első, aki értesül róla. Közhelyesen hangzik, de igaz, hogy ha szeret, meg fogja érteni, és várni fog rád, ha pedig nem tudja elfogadni a dolgot, nem is érdemes bánkódni utána.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- barátság
- szakítás