Megtalálhatták a magyarázatot az élet eredetére: komoly tudományos áttörés

Tudományos áttörést értek el: a kutatás eredményei az élet kialakulásának magyarázatához is közelebb visznek.

Megtalálhatták a magyarázatot az élet eredetére: komoly tudományos áttörés
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy új kutatási eredmény áttörést jelenthet a földi élet eredetének tanulmányozásában. Az Astrobiology című folyóiratban publikált tanulmány szerint nemzetközi kutatók - köztük az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) egyik kutatóprofesszora - azt találták, hogy a bazaltlávaüvegen az élet első genetikai alapanyaga, a DNS-hez hasonló ribonukleinsav (RNS) képződik.

Ebből az üvegből bőséges mennyiség volt jelen a Földön 4,35 milliárd évvel ezelőtt, és a Marson ma is található ilyen korú bazalt - olvasható az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) keddi közleményében.

Komoly tudományos áttörés

Az Alkalmazott Molekuláris Evolúció Alapítvány (FfAME) molekuláris biológusa, Elisa Biondi vezette a kutatást. Kimutatták, hogy hosszú, 100-200 nukleotid hosszúságú RNS-molekulák keletkeznek, amikor a nukleozid-trifosztfátok átszűrődnek a bazaltüvegen, amelyből 4,35 milliárd éve bőséges készlet állt rendelkezésre bolygónkon.

„Abban az időben a bazaltüveg mindenhol fellelhető volt a Földön” - idézi Stephen Mojzsist, az ELKH CSFK földtudományi kutatóprofesszorát, a tanulmány egyik társszerzőjét a közlemény.

GettyImages-1317488824
Fotó: fotograzia / Getty Images Hungary

- A Hold kialakulása utáni néhány százmillió évben a gyakori becsapódások, amelyek a fiatal bolygón bőséges vulkáni tevékenységgel párosultak, bazaltláva, vagyis a bazaltüveg alapanyagának létrejöttét eredményezték. A becsapódások hozzájárultak ahhoz, hogy a szárazföldek olyan víztartó rétegeket őrizzenek meg, amelyekben RNS képződhetett - magyarázta a kutató.

A becsapódások nikkelt is szállítottak, amelyről a kutatócsoport tavaly kimutatta, hogy nukleozid-trifoszfátokat képez a lávaüvegben is megtalálható nukleozidokból és aktivált foszfátokból. A borát-ásványok (mint például a bórax) szintén bazaltból segítették a trifoszfátok képződését. A borát a ribóz, vagyis az RNS "R" tagjának képződését is elősegíti, mégpedig olyan egyszerű szénhidrátokból kiindulva, amelyek a korai Föld légkörében már jelen kellett hogy legyenek. Esőként hulltak a légkörből a felszínre, és vulkáni kén-dioxid által stabilizált szerves ásványokat szállítottak magukkal - írják.

A becsapódó meteoritok kulcsfontosságúak voltak az egyszerű szerves molekuláktól az első RNS-ig vezető út során. A becsapódó objektumok vas-nikkel magja oly módon változtatta meg a légkört, hogy az alkalmassá vált RNS-bázisok létrejöttére. Ezek szekvenciái genetikai információt tároltak.

Steven A. Benner, a FfAME kutatója szerint egy fontos kérdés azonban még nem tisztázott, még mindig nem tudják, hogy az összes RNS-építőelem hogyan vett fel azonos általános alakot.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A vizsgálat eredményei áttörést jelenthetnek a marsi élet utáni kutatásban is. A tudósok szerint ugyanis ebben a korban a Marson is jelen voltak ugyanazok az ásványok, üvegek és a becsapódások is. A Mars azonban nem szenvedte el azokat a kontinenssodródásokat és lemeztektonikai eseményeket, amelyek minden 4 milliárd évnél idősebb kőzetet betemettek a Földön. Így ezek a releváns kőzetek ma a Mars felszínén találhatók. A közelmúltban minden kőzetet megtaláltak a Marson, beleértve a borátot is.

- Ha az élet ezen az egyszerű módon alakult ki a Földön, akkor ez megtörténhetett a Marson is - magyarázta Steven A. Benner. - Így még fontosabbá vált, hogy amint lehet, életet keressünk a Marson - emelte ki.

Kétfejű kutyákat gyártott a szovjet tudós

Hat szokatlanul bizarr állat- és emberkísérlet a múltból.

Kétfejű kutyákat gyártott a szovjet tudós: 6 elképesztő kísérlet a tudomány nevében

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük