Kegyetlenül megdrágulhat a magyarok egyik kedvenc élelmiszere: figyelmeztet a szövetség
Veszélyben a termelés fenntarthatósága a szakemberek szerint!
A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint az elmúlt időszakban annyit csökkent az étkezési tojás ára, hogy az már veszélyezteti a termelés fenntarthatóságát.
A szervezet szerint ezért ősztől jelentős áremelésre lesz szükség a tojáspiacon.
Tojás drágulása
A tojásszövetség közleménye szerint, mivel a termelési költségek csökkenésére nem lehet számítani, ősztől áremelésekre lesz szükség a tojáspiacon. Ezt indokolhatja az is, hogy a termelőknek a következő időszakban kell megvásárolniuk, illetve lekötniük takarmányszükségletük nagy részét, amelynek beszerzési és finanszírozási költségei a szélsőséges időjárás miatti terménydrágulás hatására érzékelhetően emelkedhetnek - tették hozzá.
A szövetség szerint a tojástermelők helyzetét rontja, hogy a kormány hiába helyezte hatályon kívül a közelmúltban azokat a rendeleteket, amelyek szabályozták a kínálattal és az árképzéssel kapcsolatos kereskedői magatartást, a fogyasztói tojásárak ennek ellenére sem nőttek. Így az a helyzet állt elő, hogy a termelői árak csökkenésével a kereskedők hasznát tulajdonképpen az állattartók fizetik meg - vélekedett a szövetség.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az árak jelentős ingadozása egyértelműen káros a hazai tojásszektorban. Ezért minden ágazati szereplő érdekeit az szolgálná, ha a termelők és a kereskedők között olyan hosszú távú megállapodások születnének, amelyek hullámzás helyett árstabilitást teremtenének, és garantálnák a hazai termelés kiegyensúlyozottságát a tojáspiacon - összegezték.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fontos határidő közeleg: nagyon sok magyart érint
Már csak néhány napig lehet jelentkezni!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- képek
- optikai csalódás
Elsüllyedt a betonban ez a kislány? Sokan percekig nem tudnak mit kezdeni ezzel a képpel
- állat
- pszichológia