Több pártnak is tagjai voltak: csak a színük változott?

Egy politikus esetében mindig felmerül, hogy vajon a véleményváltás őszinte, vagy érdekből történik.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A politikai pártállás sajnos túlságosan is meghatározó tényező ma Magyarországon. Bár minden bizonnyal van pár szép példa arra, hogy akár egy baráti társaságon belül is jól megférnek egymás mellett a jobb- és a baloldal hívei, a mindennapi életben és a kevésbé közeli ismerősök között gyakoribb az egymásra mutogatás.

Hiszen az emberek a pártok képviselőitől is számos alkalommal láthatnak hasonló negatív példát, éppen ezért nehéz elképzelni, hogy valaki egyszer csak fogja magát, és átáll a másik oldalra, mondván, hogy megváltozott a véleménye. Pedig bizony a múltban nemegyszer fordult már elő, és nem feltétlenül csak azért váltottak pártot bizonyos politikusok, mert több sikerre, vagyis pénzre számíthattak más színekbe öltözve.

Tölgyessy Péter - SZDSZ-ből Fideszbe

Tölgyessy Péter, az elismert politikai elemző, aki 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét is megkapta, 1989-től kezdve volt az SZDSZ tagja, 1991 és '92 között pedig a párt elnöke.

Tölgyessy Horn Gyula miniszterelnöksége alatt azért távozott a pártból, mert nem értett egyet annak irányvezetésével. 1998-ban és 2002-ben pedig a Fidesz színeiben jutott be a Parlamentbe, igaz, az SZDSZ-ből való távozása után nem lépett be más pártba.

Tölgyessy Péter a politikai szereplés vagy hatalom helyett inkább elméleti írásai, elemzései által vált ismertté. Az alkotmányügyi bizottságnak és a számvevőszéknek is tagja volt, az utóbbi években a Magyar Rádióban is rendszeresen megszólalt a 180 perc című műsor keretei között, 2010 decemberében azonban elhallgattatták. Az immár független elemző jelenleg tehát főként írásban teszi közzé véleményét Magyarország politikai életéről.

Fodor Gábor - Fideszből SZDSZ-be

Fodor Gábor 1988-ban a Fidesz alapító tagjai között volt - a párt ekkoriban a rendszerváltozást elősegítő fiatalos lendületet, liberális eszméket képviselte. Ekkor egyben a Fidesz szóvivője is lett, 1990-től pedig országgyűlési képviselő.

Magyar politikusok egykor és most

Nézegess képeket!

Elolvasom

1993-ban, ugyanabban az évben hagyta maga mögött a pártot, amikor megszerezte az alelnöki tisztséget, ám nem ő volt az egyetlen. Ekkor számos politikus elfordult a párttól, mondván, hogy a kezdetekhez képest túlságosan jobbra tolódott, és nem azt az irányvonalat képviseli, mint korábban.

Annak ellenére azonban, hogy a Fidesz után az SZDSZ színeit öltötte magára, azon ritka politikusok közé tartozik, akik ma is ugyanazokat az elveket vallják, mint karrierjük kezdetén. 1994-ben tehát már az SZDSZ-t képviselte a Parlamentben, és rövidesen a párt egyik meghatározó alakjává vált.

A liberális párt tagjaként egészen az elnökségig vitte, azonban ezúttal is hirtelen vált meg a pozíciójától. 2008-ban váltotta Kóka Jánost, ám az ellentétektől feszülő pártot neki sem sikerült összekovácsolnia: miután a 2009-es az európai parlamenti választásokon az SZDSZ egyetlen mandátumot sem szerzett, a kudarc hatására Fodor mind az elnöki pozíciójáról, mind a képviselői helyéről lemondott. 2010-ben nem újította meg a párttagságát.

Bokros Lajos - MSZP-ből MDF-be

Bokros Lajos a rendszerváltás utáni politikusok közül minden bizonnyal a legviharosabb karriert tudhatja magáénak. Többször is belépett, majd maga mögött hagyta az MSZP-t, de nem ezért vált vitatottá a személye, negatív hírnevét inkább a Horn-kormány alatt betöltött pénzügyminiszteri pozíciójának köszönheti. Az 1995-ös, Bokros-csomag néven elhíresült gazdasági megszorítások ugyanis máig nagy port kavarnak a szakemberek körében.

Egyesek szerint az ország akkori állapota nem tette szükségessé a meglehetősen szigorú rendeleteket, a másik oldalon állók ugyanakkor úgy vélik, hogy a csomag előzte meg a végleges összeomlást. Mindenesetre a közemberek számára még 2007-ben is Bokros volt az egyik legnépszerűtlenebb politikus, ez azonban nem rendítette meg az önbizalmát.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Az ő helyében valószínűleg keveseknek jutott volna eszébe, hogy 13%-ot sem elérő társadalmi támogatottság mellett a miniszterelnöki székre pályázzanak, Bokros Lajos azonban megtette, amikor Gyurcsány Ferenc 2009-ben távozott. Miután pedig nem választották meg, az MDF listáján indult az EP-választásokon.

Magyar miniszterelnökök a rendszerváltás óta

Nézegess képeket!

Elolvasom

A politikai élet két, ekkoriban kevéssé népszerű szereplőjének együttműködése azonban az általuk remélt siker helyett a sokak által megjósolt kudarchoz vezetett, legalábbis az MDF számára, ám Bokros Lajos európai parlamenti mandátumát köszönheti a furcsa színváltásnak.

Ezt is szeretjük