Titkok Orbánról és Gyurcsányról a WikiLeaks-táviratokban
Némely információk nem újak, némelyek viszont igen. Megfigyelésről, korrupcióról jelentettek az amerikaiak.
Az Index, az Origo és a Magyar Nemzet is elkezdte feldolgozni a több százezer oldalnyi úgynevezett WikiLeaks-táviratokat, melyekben jócskán van utalás a hazai belpolitikai eseményekre és szereplőkre. Íme, a legérdekesebbek.
Orbán Viktor
A kampány és az igazság
Az eddig feldolgozott táviratokban több szó is esik Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnökről. Az egyik legérdekesebb, hogy Orbán jóval a választások előtt kijelentette, ne figyeljenek arra, amiket a kampányban mond.
A távirat szerint Orbán Viktor mindehhez hozzátette, "ez nem bonyolult, azt mondjuk az embereknek, hogy visszaállítjuk a nemzet nagyságát, a gazdasági szereplőknek pedig azt, hogy mit várhatnak a Fidesz-kormánytól".
A jelentés szerint Orbán kérte azt is, hagyják figyelmen kívül, amit mond, így biztosította az amerikaiakat arról, hogy politikája kiszámítható.
Hallgatás a gazdasági tervekről
Mint ismert, a választások alatt többen felrótták a Fidesznek, hogy egyáltalán nem ismertetik gazdasági terveiket. A táviratok szerint a párt azért volt óvatos a gazdasági tervek ismertetésével, mert tartottak tőle, hogy lehetséges szavazókat veszítenek, ha a terveik nyilvánosságra kerülnek.
Az Origo által szemlézett, 2009-es jelentés szerint Járai Zsigmond volt MNB-elnök azt mondta a nagykövetnek, hogy Orbán "érti a gazdasági témákat, és tudja, mit kell tenni", de megjegyezte, hogy Orbánnak politikai szempontokat is figyelembe kell vennie, ezért nem tudják, mit fog tenni a gazdaságpolitikában.
"Az emberek azt hiszik, bármit is tesznek, a Fidesz jobb lesz, mint a jelenlegi kormány. Akárhogy is, mi kevés olyan hírt hallottunk, ami arra utalna, hogy a Fidesz tervei nagyon különböznének a kormányétól" - írta a követ.
Déli áramlat
A miniszterelnök a táviratok szerint a Déli áramlattal kapcsolatban is kettős beszédet folytatott. Míg a Fidesz 2008-ban puccsról beszélt, amikor Gyurcsány aláírta a szerződést, addig Orbán a távirat szerint "bevallotta a nagykövetségnek, hogy hasonló politikát folytatna a Déli áramlattal, és a Fidesz megfontolt hallgatása a legutóbbi bejelentéskor éles ellentétben áll a korábbi harcias kijelentéseivel".
Gyurcsány Ferenc
Az autópálya-építések átláthatósága
A táviratokból Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökről is derülnek ki érdekességek. Az amerikaiak szerint például a volt miniszterelnök arra utasította Kóka János akkori gazdasági és közlekedésügyi minisztert, hogy "ne erőltesse az autópálya-építések szerződéseinek átláthatóságát".
A titkos jelzésű levél szerint Kóka János ezt bizalmasan mondta el az akkori amerikai nagykövetnek. A nagykövetség úgy látta: a második Gyurcsány-kormány 2006 novemberében az állandó ellenzéki támadások kereszttüzében már a napi krízisek kezelésével és saját politikai túlélésével volt elfoglalva, ebben a helyzetben Gyurcsány Ferencnek égető szüksége volt pártja politikai támogatására.
30 évre eladta volna az országot?
A Kitekinto.hu is szemléz a táviratokból, a lap szerint a dokumentumokból egyebek mellett az is kiderül, hogy Gyurcsány 30 évre eladta volna az országot az oroszoknak: a budapesti és az asgabati nagykövetség szerint egy rejtélyes offshore vállalat, a Millander International a Gyurcsány-kormány nevében 30 évre előre lekötötte volna Türkmenisztánban Magyarország teljes gázigényét, ezzel pecsételve meg hazánk energetikai kiszolgáltatottságát - írja a lap.
Diákok megfigyelése
A táviratokból egy megfigyelési ügy részletei is kirajzolódnak, a dokumentumok szerint Gyurcsány Magyarországon tanuló iráni egyetemistákat figyeltetett meg 2007 elején. Erről Göncz Kinga akkor külügyminiszter beszélt, Göncz elmondta, a kormány titokban arra utasított magyarországi egyetemeket, hogy ellenőrizzék a hazánkban tanuló mintegy 600-700 iráni diákot, és lehetőség szerint korlátozzák őket abban, hogy "érzékeny tárgyakhoz" hozzáférésük legyen.
Göncz Kinga elmondta, a kormány mindezt az ENSZ Biztonsági Tanács 1737-es, az Irán elleni szankciók bevezetéséről rendelkező határozatának "szellemében" teszi.
Korrupciós ügyek
Sláger
A táviratokból nemcsak a volt miniszterelnökökről derülnek ki érdekes feltételezések, a korrupciósnak tartott ügyekről is szivárogtak ki részletek.
Az amerikai diplomaták például a magyar politikai korrupció példaképének tartották a Sláger Rádió és a Danubius Rádió 2009-ben elvett frekvenciájának ügyét.
A táviratokból kiderül, az amerikaiak szerint nyilvánvaló, hogy politikai befolyás alatt született döntés, ami miatt az amerikai diplomaták többször fejezték ki ellenérzésüket Bajnai Gordon miniszterelnöknek, aki azt állította, hogy "nincs hatalma" a politikusok felett, ezért nem tudta megakadályozni a visszaéléseket.
Mol, MVM
Egy másik távirat szerint, amit az Index szemlézett, a 2009-ben elfogadott energetikai törvénycsomagban lévő jogszabályok valójában nem az állam, hanem az MVM és a Mol érdekei szerint készültek.
Ezt a távirat szerint többek között Szörényi Gábor, a Magyar Energia Hivatal akkori igazgatója is megerősítette.
Reakció
Orbán Viktor az Origónak reagált arra a WikiLeaks-iratra, amely szerint 2006-ban azt mondta diplomatáknak, hogy ne arra figyeljenek, amik a kampányban elhangzanak. Orbán azt mondta, azért kérte erre a diplomatákat, mert szerette volna, hogy a tettei alapján ítéljék meg. Arra a kérdésre a miniszterelnök nem válaszolt, hogy mindez azt jelenti-e, hogy nem mondott igazat a kampányban.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a dokumentumokról csak annyit mondott: az amerikai szórakoztatóipar napról napra megjelenő újabb és újabb fejezeteivel nem kívánnak foglalkozni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az MSZP pedig Gyurcsányra nem kitérve közölte, Orbán Viktornak bocsánatot kell kérnie, amiért azt mondta, hagyják figyelmen kívül, amit mond.