Szörnyű katasztrófa fenyegeti a tigriseket: egy évtizedük sincs már hátra
Az ember pusztító tevékenysége mostanra odáig fajult, hogy a tigrisek újabb faja a kihalás szélére került.
Válságos a tigrisek helyzete Howard Jones, a vadállatok védelméért harcoló Born Free alapítvány elnöke szerint. Jones a Daily Mailnek tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hiába elképzelhetetlen a világ a csíkos nagymacskák nélkül, ha nem cselekszünk gyorsan, annak visszafordíthatatlan következményei lesznek.
A vadon élő tigrisek eltűnéséről szóló hírek nem pusztán alaptalan rémisztgetések, a WWF természetvédelmi szervezet már 2010-ben felhívást adott ki, hogy a Panthera tigrisfajból mindössze 3500 egyed maradt, holott egy évszázada a számuk még elérte a 100 ezret. Illegális levadászásuk, illetve természetes élőhelyük fokozatos zsugorodása miatt azonban hamarosan végleg kipusztulhatnak.
Rohamosan csökken a tigrisek száma
A Born Free alapítvány becslése alapján napjainkban körülbelül kétezer tigris élhet Indiában, így a szervezetben, öt másik helyi civil társulattal karöltve naphosszat azon dolgoznak, hogy megmentsék a csodálatos teremtményeket. Melyek egyébként a WWF általi, úgynevezett Vörös Listán is szerepelnek a veszélyeztetett fajok között. Ugyanezen felsorolásban egyébként több mint 26 ezer állatfaj szerepel.
Globális probléma a ragadozók eltűnése
A Royal Society Open Science szaklapban publikált, az Oregoni Állami Egyetem 2017-es tanulmányában Christopher Wolf és William Ripple kutató arról ír, hogy a világ hat nagyragadozója mostanra élőhelyének több mint 90%-át elveszítette, magyarán életben maradásukhoz nemcsak tenyésztőprogramokra van szükség, hanem azon régiók megmentésére, ahonnan szinte teljesen eltűntek. Wolf szerint azonban mindehhez az is kellene, hogy az emberiség sokkal toleránsabb legyen a ragadozók felé.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szakemberek a BBC News-nak is nyilatkoztak, ahol elmondták, többek közt az etióp és vörös farkas, a tigris, az oroszlán, az afrikai vadkutya és a gepárd is veszélyben van, a mezőgazdasági tevékenységek miatt az etióp farkasok élőhelyük 99%-át, míg a tigrisek 95%-át elveszítették.
Ripple hozzátette, hogy a visszatelepítési programok azokon a helyeken sikeresek, ahol minimális az ember jelenléte és ezzel együtt a mezőgazdasági tevékenység. A tudósok hozzátették, a ragadozók csak akkor menekülhetnek meg a kihalástól, ha az emberek képesek teljes mellszélességgel a jó úgy mellé állni.
Nyolc hónap alatt átalakult az egykor éhező, beteg kutya
Egy eltévedt kutya bandukolt Horvátország utcáin még tavaly májusban. A gazdátlanul kószáló eb rettenetes állapotban volt, szemmel láthatóan beteg volt, és éhes. Megmentője, Klaudija Sigurnjak nem hitt a szemének, amikor először megpillantotta. "Teljesen lefagytam" - mesélte a Dodónak. Azonnal a segítségére sietett, de közben alig akarta elhinni, hogy egy kutya áll vele szemben.
8 hónap alatt átalakult az egykor éhező, beteg kutya: most rá sem lehet ismerni
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- cirkusz
Először engedték ki a cirkuszi oroszlánt: meghatóan reagált a szabadságra
- világnap
- érdekességek a világból