Új szerelmespár a Két szék közöttben

A nyaraló társaságban ördöngös férj, dévaj, feleség, léha szerető, erkölcsrendész kaszinótáncosnő… A dacos, fiatal Micheline beleszeret a párizsi aranyifjúba, George-ba, aki viszont éppen a nők elől menekül, méghozzá lehetőleg az összes többi nő karjába. A helyzet bonyodalmat szül, miközben szerelmeslevelek jönnek, mennek…

Idén februárban mutatták be a Thália Színházban a Két szék között című darabot, aminek főszerepeit – a szerelmeseket – az új évadtól két fiatal, a színházhoz szerződött tehetség, Lovas Rozi és Bán Bálint vette át Sodró Elizától és Mohai Tamástól.

Nem könnyű beugrónak lenni egy jól működő darabban… Hogy tetszik a darab, milyen benne lenni?

Rozi: Én láttam a bemutatóját is – nekem már akkor nagyon tetszett, de ilyenkor, amikor benne van az ember, teljesen más szemmel nézi. Most, a próbafolyamat alatt én a szerepemre, Micheline megformálására koncentráltam és nagyon megszerettem közben ezt a karaktert – már úgy gondolok rá, mint ha mindig is a sajátom lett volna.

Bálint: Színészileg is nagy lehetőséget biztosít ez a darab. A Két szék között egy klasszikus társalgási vígjáték. Manapság ritkán születnek, vagy nem is születnek ilyen jellegű komédiák. Mindamellett, hogy szórakoztató, mélysége is van és pont ennek a kettősségnek a visszaadása az, ami nehéz ebben a műfajban. George és Micheline, két nagyon szerethető figura, érthető emberi jellemzőkkel, mint az önzés, a tetszeni vágyás, a szeretetre való törekvés. Remélem, hogy Rozival meg tudunk valamit mutatni ennek a két embernek a saját, önálló, és kettejük közös varázsából.

Kire tudtatok támaszkodni leginkább? Sok segítséget kaptatok?

Bálint: Az egész csapat nagyon lojális volt, nagy szeretettek fogadtak minket. Ez az egész színházra igaz egyébként.
Szerintem sokat elárul egy színház életéről a büféje, és az ottani hangulat. A Thália művészbüféjében családias a légkör, színészek és a többi kolléga is nagyon nyitott. Mindenki beszélget, jól érzi magát. Ez nekem nagyon tetszik. A darabhoz visszatérve, Méhes tanár úr, a darab rendezője sokat segített, de Réthly Attila és Csányi Sándor támogatását is élveztük. Az előadás súgójának, Serfőző Andreának is sokat köszönhetek, akivel megszámlálhatatlanul sok találkozónk volt – akár a két próba között, próba előtt vagy után, mivel az Alul semmit is próbálom – és időt, energiát nem sajnálva szövegezett velem.

Rozi: Ahhoz képest, hogy beugrásról van szó, ami egy gyorstalpalóhoz hasonlít, nagyon alapos próbák voltak... Nem arra mentünk, hogy ez gyorsan meglegyen, hanem arra is jutott idő, hogy az egyes szituációkat kielemezzük, ami számomra nagyban megkönnyítette a munkát, helyére került bennem minden. Én kiemelném még Szervét Tibort, ő a nevelőapám, Edmond a darabban, aki szintén nagyon nyitott volt. Nem, mint beugrókra tekintett ránk, hanem mint két új alkotópartnerre, de persze mindenki nagyon segítőkész volt… Én a főiskolán játszottam utoljára komédiában, talán Neil Simon Pletykák című darabjában, ami hasonló volt ehhez a munkához, utána úgy alakult, hogy inkább komolyabb, drámai klasszikusok találtak meg. Eddig valahogy elkerültek az ilyen szerepek.

Áltatok már együtt színpadon valamiben?

Rozi: Nem. Ebben a darabban találkoztunk először a színpadon.

Bálint: De persze a budapesti éjszakai életből már ismertük egymást, mert a színházi szakma azért elég kicsi, és láttuk már egymást más darabban.

Képek forrása: Thália Színház / Csatáry-Nagy Krisztina

• színház
• szabadidő
• szórakozás
• Terasz