Zaklatják, de még csak nem is tud róla: börtönnel is sújtható a telefonos zaklatás

Mi a teendő? Érdemes a rendőrséghez fordulni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Réka hónapok óta zaklatás áldozata, és erről még csak nem is tud. Úgy gondolja, a rendőrségen csak kinevetnék, amiért egy híváslistát lobogtatva szeretne feljelentést tenni. Pedig ahhoz, hogy valaki zaklatást kövessen el, nem kell fenyegetőznie, még csak egy légtérben sem kell tartózkodnia áldozatával.

Sőt, interneten keresztül is megvalósulhat a zaklatás, és börtönbüntetéssel sújtható. De mit lehet tenni annak, aki hasonló helyzetbe kerül? Hogyan és mikor érdemes a rendőrséghez fordulni?

Ijesztő és zavaró helyzeteket él át, akit zaklatnak

Réka évekkel ezelőtt, egy ismerősén keresztül ismerkedett meg a nála jóval idősebb férfival. Bár kapcsolatuk sohasem volt közeli, kettesben például soha egyetlen szót sem beszéltek, egy idő után a férfi hívogatni kezdte, és rengeteg - gyakran üres - sms-t küldött neki. Ha mégis írt vagy mondott valamit, akkor zavaros dolgokról beszélt, arra utalva, hogy ők korábban egy párt alkottak, és most nem érti az elutasítás okát.

A helyzet aztán még komolyabbra fordult, amikor a Réka úton hazafelé találkozott a férfival, és fogalma sem volt róla, honnan tudja, merre jár naponta. Bár a zaklató nem volt agresszív, a lány érthető módon megijedt.

Érdemes a rendőrséghez fordulni, ráadásul minél hamarabb

Kérdésünkre, hogy miért nem fordult Réka már rég rendőrséghez, azt mondta, valószínűleg kinevetnék, ha a kapitányságon néhány sms-re és a híváslistájára hivatkozva szeretne fellépni a zaklatója ellen. Pedig már ennyi is elég lehet ahhoz, hogy a zaklatót akár börtönbüntetésre ítélje a bíróság - tudtuk meg a rendőrség bűnmegelőzési osztályától.

A törvény szerint ha valaki a volt élettársa sérelmére követ el zaklatást, akkor már három év börtönt is kaphat, de ismeretlenül is egyéves börtönbüntetés várhat rá - tudtuk meg Németh Ágnes alezredestől, a BRFK bűnmegelőzési osztályvezetőjétől.

Ha valakit telefonon zaklatnak, egyértelmű, hogy az kihat a mindennapi életére. A napi 10-20 hívás és ugyanennyi üzenet a munkában, azon túl pedig a pihenésben zavaró.

Rékát volt, hogy éjszaka ébresztette a véletlenül lehalkítatlanul maradt telefon, amikor a zavart férfi hívta, vagy üzenetet küldött. Attól még, hogy tartalmilag semmi fenyegető nem hangzott el, a zaklató durván beavatkozott Réka magánéletébe.

Börtönnel is büntethetik a zaklatót

De mi minősül zaklatásnak? Ha valaki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen/tartósan háborgatja - szól a Büntető Törvénykönyv vonatkozó passzusa.

Érdemes azonnal feljelentést tenni zaklatás esetén, mert a tapasztalatok szerint az esetek többségében a zaklató magától nem hagy fel tevékenységével - mondta Németh Ágnes. Az alezredes szerint bizonyos esetekben már a feljelentés kilátásba helyezése is elég ahhoz, hogy a zaklató felhagyjon tevékenységével.

Ha semmiképpen sem akar valaki feljelentést tenni, érdemes felkeresni a szolgáltatót, hogy milyen lehetőség van a szám letiltására. Az újabb telefonokon ilyen funkció már elérhető.

A zaklatás manapság jórészt áttevődött az internetre. Ami a virtuális világban történik, annak is vannak következményei. E-mailben is lehet például zaklatni. Ilyenkor a bíróságon persze nem egyenlő súllyal esik latba az, ha valakinek a naponta kétszer nézett fiókjába küldik az üzeneteket, mint ha a munkahelyi címére küldenék, és a felderítés is nehézkesebb, de a rendőrség ilyen esetekben is fellép - közölte Németh Ágnes alezredes. Már az elején meg kell állítani a zaklatót. Főleg a fiatalabb áldozatok félnek segítséget kérni, vagy úgy gondolják, meg tudják oldani maguktól is a problémát, ami később elhatalmasodik rajtuk. Németh megjegyzi, hogy sohasem késő segítséget kérni, de ez már pedagógiai probléma is, nemcsak rendőrségi. Ha az iskola nem tud segíteni, akkor érdemes olyan civil szervezeteket felkeresni, mint a Kék Vonal, ahol szakemberek adnak tanácsot a bajba került gyerekeknek.

Ha valaki a rendőrséghez fordul, akkor sokat segít, ha minél több információt megoszt, így a zaklató kilétét - amennyiben tudja -, a számot, amiről hívogatják, és így tovább. A rendőrség mindenképpen lekéri a szolgáltatótól hivatalosan is ezeket az adatokat, mert a bizonyításhoz ez elengedhetetlen, de felgyorsítja az eljárást, ha minél több részletet megoszt a zaklatott személy - mondta Németh. Az esetek többségében egyébként ismert személy a zaklató, legtöbbször a volt társ - tette hozzá.

Változó, hogy ki mikor hagy fel a tevékenységével. Sokakat már az is visszatart, ha a zaklatott feljelentést helyez kilátásba, más még az eljárás alatt is zaklat.

Ezért is fontos időben feljelentést tenni, mert később, ha már visszaesőként ismét feljelentik az illetőt, komolyabb büntetést kap - akár letöltendő börtönbüntetést is.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Egy év alatt négyezer alkalommal hívta exét, vádat emeltek ellene

Elég csak a keresőbe beütni, az utóbbi években több olyan eset is nyilvánosságot kapott, amikor valaki ellen vádat emeltek, vagy ítélet született a bíróságon, mert telefonon zaklatott. Tavaly év végén emeltek vádat abban az esetben, amikor egy zalaegerszegi férfi egy év alatt több mint négyezer alkalommal hívta volt feleségét. A vádemelés alapja a beszámolók alapján egyáltalán nem vette figyelembe a hívások és üzenetek tartalmát, már a puszta tény, hogy a volt férj éjjel és nappal folyamatosan kereste exnejét, zaklatásnak minősült.

Szintén tavalyi eset, hogy egy esztergomi nő volt párjának három hónap alatt 11 ezer sms-t küldött. A bíróság ez esetben zaklatás vétsége miatt hozott ítéletet, bár a nőt csak pénzbüntetésre ítélte.

Ezt is szeretjük