Rossz hírek a hivataltól: rengeteg magyar vesztette életét 2017-ben
KSH: kevesebb születés, több halálozás.
Az év első két hónapjában 2,2%-kal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos időszakában, a halálozások száma pedig 21%-kal növekedett 2016. január-februárhoz képest, 1999 óta ez a legmagasabb első kéthavi halálozási érték - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal - KSH - az MTI-t.
Az év első két hónapjában 14 582 gyermek jött világra, ami 321-gyel maradt el a 2016. január-februári születésszámtól - olvasható a közleményben, amely szerint a csökkenés részben azzal magyarázható, hogy 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám kisebb mértékben, mindössze 0,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Közölték, a halálozások számának tavaly szeptember óta tartó emelkedése tovább folytatódott. Januárban és februárban 26 970-en vesztették életüket, ami nagymértékű, 21%-os emelkedést, számszerűen 4658-cal több elhunytat jelent az egy évvel korábbihoz képest.
Rámutattak, 1999 óta ez a legmagasabb első kéthavi halálozási érték, és a szökőnaphatást figyelembe véve az elhunytak számának emelkedése még jelentősebb mértékű, 23% volt. Ezen belül januárban 25%-kal, februárban pedig 20%-kal többen vesztették életüket, mint az előző év azonos hónapjában. A 2017. év eleji jelentős halálozási többlet hátterében - a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan - most is a tetőző influenzajárvány állhatott - írták.
A halálozások számának jelentős emelkedése, valamint a születések csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január-februári 7409-cel szemben 2017 első két hónapjában 12 388 fő volt, ami 67%-os növekedést jelent. A KSH tájékoztatása szerint a házasságkötések száma januárban és februárban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Az év első két hónapjában anyakönyvezett 3227 frigy 12%-kal, számszerűen 431-gyel volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának visszaesése 9,9% volt - írták.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A közlemény szerint ezer lakosra 9,2 élveszületés és 17 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 3,2 ezrelékponttal magasabb volt az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás 3,2 ezrelékponttal, 7,8 ezrelékre emelkedett. Az év első két hónapjában ezer élveszületésre 3,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékpontos visszaesést jelentett az előző év január-februárjához képest. A házasságkötési arányszám 2,0 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.