Újabb szigorítások lépnek ma életbe: most a maszkviselésre vonatkoznak
A járvány második hulláma miatt újabb fontos intézkedéseket kellett bevezetni.

A koronavírus-járvány szinte az egész évet beárnyékolta, és még közel sincs vége a megpróbáltatásoknak: az ősz közeledtével a második hullám is beköszöntött, napról napra egyre több a fertőzött, az országok vezetése pedig újabb intézkedésekkel próbálja megóvni a lakosságot.
A szigorítások bevezetése alól Magyarország sem kivétel, hiszen az eddigi intézkedések ellenére itt is drasztikusan nő a fertőzöttek száma, így a már meglévő szabályokon módosítottak.
Szigorúbbak a maszkviselés szabályai
Szeptember 21-től, hétfőtől érvényesek a kormányrendelet maszkviselésre vonatkozó, szigorúbb szabályai, amik közül az egyik legfontosabb, hogy ezentúl már a sállal vagy kendővel takart arc sem megengedett az üzletekben vagy tömegközlekedésen, tényeleges maszkkal kell fedni az orrot és szájat.

Az üzletek számára is fontos betartatni a rendelkezéseket, és figyelmeztetni a vásárlókat, hiszen az első szabályszegés esetén felszólítást kapnak. A másodiknál már százezertől egymillió forintig terjedő bírságot szabhatnak ki a boltra, ezek után pedig akár ideiglenesen be is zárhatják a helyet. Hétfőtől ez már a plázák közös területeire is vonatkozik, nemcsak az üzletekre, de a mozikban, színházban, táncos, zenés előadásokon, múzeumban, postán, könyvtárban és ügyintézésnél is kötelező a maszk viselése.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A tömegközlekedésen szintén nem változott a kötelező maszkviselés, de mától a várótermekben is el kell fedni az arcot. A járművezetők felszólítás után leszállíthatják a maszkot nem viselő utast érvényes bérlet vagy jegy ellenére is, ellenszegülés esetén pedig rendőrt hívhatnak. A tömegközlekedésen a leszállítás mellett pénzbírság is kiszabható azokra, akik nem tartják be a szabályokat.
3 maszk Covid ellen, amit otthon is elkészíthetsz: van, amit még varrni sem kell
Otthon is készíthetsz maszkot maradék anyagból.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)