Sokan nem tudják, de hamarosan pénzt fognak veszíteni

Az időben fel nem használt juttatások elvesznek, így mindenképp fel kell őket használni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyre többet költ a magyar SZÉP-kártyával, de még így is komoly összegek ragadnak bent azért, mert nem használják fel a munkavállalók időben a cafeteriát.

Tavaly 1,3 milliárd forintot utaltak vissza a munkáltatóknak, idén azonban úgy tűnik, kevesebb juttatás marad felhasználatlanul. Azt is eláruljuk, meddig kell elkölteni a kártyán lévő összegeket, hogy ne vesszenek el.

Két fontos határidőt kell megjegyezned

Az azenpenzem.hu portál információi szerint még 2,7 milliárd forint vár felhasználásra azok körében, akik munkáltatójuktól SZÉP-kártyára kapják a béren kívüli juttatást. A pihenőkártyával kapcsolatban érdemes tudni, mik a felhasználás határidői, különben könnyen elbukhatod a rajta lévő összegeket.

Maga a kártya, amit a banktól kapsz, és amire havonta feltöltésre kerül a béren kívüli juttatás összege, öt évig érvényes. Eddig lehet vele fizetni étteremben, szállodákban, utazási irodákban. Ugyanez vonatkozik a társkártyára, amit a családtagok számára lehet igényelni.

A másik fontos határidő a május 31. A cafeteria-keret az utalást követő második naptári év május 31-ig érvényes és felhasználható. Idén májusban tehát a 2013-ban utalt összegek járnak le.

Ha folyamatosan használod a kártyádat, nincs miért aggódni, a fizetés ugyanis úgy történik, hogy mindig a legkorábban utalt összegből vonja le a rendszer a költést.

A bankok figyelmeztetni fognak

A lejárt összeget a bank visszautalja a munkáltató számára. Korábban ezt a bankok nyelhették le, de amióta vissza kell utalniuk a munkaadónak, már serényen figyelmeztetik az ügyfelet, ha közeleg a határidő, és még nem használta fel a keretet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Az OTP ügyfelei e-mail üzenetekre számíthatnak, de a legnagyobb hazai bank a munkáltatókon keresztül is ösztönöz a felhasználásra. Az MKB legutóbb március 27-én írt e-mailt az ügyfeleknek, de ezt május végéig még tíz alkalommal megismétlik - tudta meg az azenpenzem.hu.

Tavaly egyébként 1,3 milliárd forintot nem használtak fel az ügyfelek a SZÉP-kártyákról, ami idén ennél valamivel kevesebb is lehet. Tavasszal amúgy is megszaporodnak az utazások, így sokan az utolsó pillanatokban döntenek a lejáró összegek felhasználásáról.

Ezt is szeretjük