Különös egybeesés a történelemben: rejtélyesen hasonlít a herceg és a gróf halála
Több száz év eltéréssel következett be a két haláleset.
A történelem ismétli önmagát - szokták mondani, és néha ez a mondás szó szerint igaznak minősül. Így volt ez egy herceg és egy fejedelem halálát illetően is.
Ők ketten ugyanis csaknem teljesen ugyanúgy haltak meg, ám több száz év különbséggel. A történelmi alakok Szent Imre herceg és Zrínyi Miklós, akik mindketten vaddisznótámadás áldozatai lettek, legalábbis a korabeli feljegyzések szerint.
Szent Imre és Zrínyi Miklós halála
Imre herceg Szent István király fia volt, aki 1000 és 1007 között született. Bár fiatalon sok fontos feladattal ismerkedett meg, melyeket apja nyomdokaiba lépve átvett volna idővel, ám csupán 24 éves koráig élt. 1031. szeptember 2-án hunyt el, még azelőtt, hogy elvehette volna feleségül a számára kijelölt bizánci hercegnőt.
A krónikában olvasható feljegyzések szerint Szent Imrét vadászat közben sebezte meg egy vadkan Igfán, azaz a bihari Igfon-erdőben. Ezen a helyen épült fel később a Szent Imre-apátság, miután a herceget szentté avatták. Noha a szöveg balesetről számol be, történészek vitatják ezt, és arra gyanakodnak, hogy a leírás talán allegorikus, és valójában a vaddisznók emberek, ellenséges főurak lehettek, akik összeesküdtek a herceg ellen, és szándékosan oltották ki életét. Akárhogy is, Szent István király fia 1031-ben elhunyt, holttestét pedig a fehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra, mely akkor még éppen csak épülőben volt.
Zrínyi Miklós is hasonló sorsra jutott
Zrínyi Miklós gróf, horvát bán, főispán, költő, író, politikus, főkapitány, főnemes, hadtudós és katona évszázadokkal később élt, halála viszont kísértetiesen hasonlít Szent Imre hercegére. 1620. május 3-án született Csáktornyán. Zrínyi hősiesen harcolt az Oszmán Birodalom ellen, végül azonban a bécsi udvar békét kötött a szultánnal. Zrínyi szeretett volna fellépni ez ellen, de 1664-ben váratlan halála megakadályozta ebben, ugyanis egy vadkan halálra sebezte.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sokan - kortársai és az utókor történészei is - vitatták, hogy baleset érte volna, hiszen a Habsburgoknak érdekében állt volna tőle megszabadulni, a császárt pedig aggodalommal töltötték el a tervei, vagy éppen az, hogy Magyarország önállóvá váljon. Bethlen Miklós önéletírásában ugyanakkor feljegyezte, hogyan történt a baleset - igaz, ő maga nem látta a saját szemével. Zrínyi Csáktornya mellé ment vadászni, ahol ő és a szolgái is lőttek egy-egy vaddisznót. Már éppen hazaindultak volna, amikor az egyik vadásza jelezte neki, hogy megsebzett egy vaddisznót, de nem terítette le, ezért érdemes lenne utánaeredni, hogy ezt az állatot is elejthessék.
Zrínyi és még néhányan, beleértve Guzics kapitány öccsét, a vadász után mentek, majd rövidesen Guzics öccse azzal a mondattal tért vissza rémülten, hogy oda az úr. Bethlenék odasiettek, és látták a földön feküdni: Zrínyi éppen abban a pillanatban halt meg.
A vadásznak természetesen lehetett elég tapasztalata, hogyan dühítse fel a vaddisznót úgy, hogy az nekirontson Zrínyinek, de mindez csak spekuláció, melyre nincs bizonyíték. Ugyanígy azt sem lehet tudni, vajon Szent Imre herceg ellen összeesküdtek-e, vagy szintén vadászbaleset áldozata lett. Mindenesetre igen érdekes, hogy több évszázad eltéréssel hasonló halált halt Szent Imre herceg és Zrínyi Miklós.
Van kedved egy történelemkvízhez?
Tudod, melyik uralkodóházhoz tartozott Szent István király?
(Képek forrása: Getty Images Hungary)