Jól nézd meg a szállítási költséget: meglepetés érhet, ha interneten rendelsz
Várhatóan drágul az online rendelt termékek kiszállítása egy felmérés szerint.
Az online vásárlásoknál a logisztikai cégek már tavaly év végén emelték a kézbesítések árát, a tendencia 2018 első negyedévében is folytatódott, és az év hátralévő részében is folytatódik, melyet az online vásárlók is megéreznek majd - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatássorozatának idei második tanulmányából.
A magyar vásárlók tavaly mintegy 33 milliószor rendeltek terméket online, ezek 70%-át külső logisztikai cég juttatta célba gyakran ingyen, de a marketingcélú ingyenes szállítás arra késztette a kereskedőket, hogy a termék árába épített szállítási díj a lehető legalacsonyabb legyen, így a logisztikai szolgáltatók közötti verseny sokáig szinte kizárólag a díjakban jelent meg. A 2016-os év végi kiszállítási problémák miatt azonban a legnagyobb kereskedők többsége 2017 első felében változtatott.
A folyamatok miatt az átadópontra kért csomagok aránya az egy évvel korábbi visszaesés után ismét emelkedni tudott tavaly, elérte a 20%-ot. A kutatás szerint 2017-ben minden negyedik rendelést személyes bolti vagy saját üzemeltetésű átadóponti átvétellel kértek a vásárlók. A teljes magyar online kiskereskedelmi forgalom több mint háromnegyede a vegyes modellben működő, a webáruház mellett hagyományos üzleteket is fenntartó kereskedőké.
A közlemény szerint a tavalyi év végi ünnepi időszakra minden érintett logisztikai szereplő komoly extra kapacitásokkal és egyéb óvintézkedésekkel készült, ez utóbbi részeként többen még novemberben árat emeltek. Az online kiskereskedelmen belül régiós szinten jelenlévő, az innovációt akadályozó probléma az utánvétes fizetések - és azon belül a készpénzes fizetések - magas aránya. Ez a magyar online kiskereskedelemben a GKI Digital és az Árukereső.hu mérései szerint mintegy 76%-os arányt jelent, melyből 58% a készpénzes tranzakció.
Az utánvétes csomagok kezelése sokkal munkaigényesebb, mint a hagyományos csomagkézbesítés, mert a kézbesítőnek személyes kapcsolatba kell lépnie a vásárlóval, kártyás fizetést lehetővé tévő terminál hiányában pedig sok esetben készpénzt is kezelni kell. Az online kiskereskedelmi rendelések klasszikus futárszolgálatos kiszállításánál a csomagszámokat tekintve tavaly is a GLS végzett az élen. A második az MLP, a harmadik a DPD volt, itt sem történt változás az előző évhez képest.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szolgáltatókat csomagszám szerint vizsgálva elveszítette az eddigi vezető pozícióját a Sprinter által üzemeltetett Pick Pack Pont szolgáltatás, helyét a Magyar Posta csomagponthálózata foglalta el, a harmadik a GLS csomagpont lett - derült ki a felmérésből.
OLVASD EL EZT IS!
- vásárlás
- online vásárlás