Sorra zárnak be az éttermek és szórakozóhelyek hazánkban: az emelkedő árak miatt csak romlik a helyzet

A szakember szerint újabb bezárások jöhetnek.

GettyImages-1286408482
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

3500-zal kevesebb vendéglátó egység működik Magyarországon, mint 2019-ben. A bezárni kényszerült üzletek egyharmada Budapesten üzemelt, mondta el az InfoRádiónak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kovács László szerint újabb bezárások jöhetnek az emelkedő rezsiköltségek, az egyre magasabb alapanyagárak és a munkaerőhiány miatt. 

Sorra zárnak be az éttermek és a szórakozóhelyek

Kovács László elmondta, hogy 2019-ben hazánkban körülbelül 51 ezer vendéglátóhely volt. A pandémia beköszönte utáni kezdeti időszakban nem került sor jelentős üzletszámcsökkenésre, a legtöbb vendéglátó bízott benne, hogy a járvány elmúltával újrakezdhetik tevékenységüket. 

GettyImages-1351625244
Fotó: Aleksandr Kondratov / Getty Images Hungary

Napjainkra azonban körülbelül 1500 étteremmel és 2000 szórakozóhellyel, illetve italárusító üzlettel, azaz összesen 3500 vendéglátó egységgel csökkent a 2019-ben mért szám. Ezen helyek közel egyharmada budapesti volt, tette hozzá Kovács.

A szakember azt is megemlítette, hogy idén a vendéglátóhelyek forgalma májustól fokozatosan elkezdett csökkenni. Ez valószínleg összefügg a rezsinövekedéssel is.

Nemcsak Budapesten, hanem a Balatonnál is alacsonyabb a foglaltság a tavalyi és tavalyelőtti értékekhez képest. Kovács meglátása szerint ez annak is betudható, hogy honfitársaink idén már külföldi utakra is vállalkoznak, nem csak belföldiekre. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A forgalomcsökkenésben Kovács szerint még az is szerepet játszhat, hogy a nagyon jól sikerült tavalyi szezon áremelkedéssel is járt, amely miatt sokan úgy gondolhatják, hogy hasonló költségek mellett inkább Görögországban vagy az Adrián töltik el a szabadidejüket.

A vendégek a "lábukkal fizetnek", magyarul oda nem mennek vissza, ahol esetleg valami ár-érték arányban nem volt számukra kedvező, fogalmazott a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kovács szerint még rengetegen fognak bezárni, mert óhatatlanul is egy minőségi szelekció fog végbemenni a hazai vendéglátásban. 

Ezek az intézmények sem bírják az áremelkedést: egymillió ember gondozása válhat lehetetlenné

Már ősszel bezárhatnak szociális intézmények, mert nem tudják kifizetni a megemelt közületi rezsidíjakat, és munkatársaik nem jutnak el a segítségre szorulókhoz, mert nem lesz miből teletankolni az autókat.

Ezek az intézmények sem bírják az áremelkedést: egymillió ember gondozása válhat lehetetlenné

Több szociális intézmény már ősszel bezárhat.

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük