Rendkívüli anyagra bukkantak a Jupiter holdján - Történelmi felfedezés
A Hubble űrteleszkóp segítségével konyhasó jelenlétét azonosították az Európén.

Amerikai kutatók konyhasó jelenlétét fedezték fel a Jupiter negyedik legnagyobb holdja, az Európé felszínén - adta hírül a Science Daily tudományos hírportál. A felszín egyes régióin kivehető sárga folt valójában konyhasó, vagyis nátrium-klorid, mely a tengervíz sóinak fő összetevője is egyben - állapították meg a látható fény színképének vizsgálatával az amerikai űrkutatási hivatal - NASA - bolygókutató részlege, a Kaliforniai Műszaki Egyetem által működtetett pasadenai JPL kutatói.
A felfedezés arra utal, hogy az Európé felszín alatti, sós óceánja jobban hasonlíthat a földi tengerekre, mint korábban vélték. A tanulmány a Science Advances című tudományos folyóiratban jelent meg. Az Európé mellett régebben elrepült Voyager és a Galileo űrszondák adatai alapján arra következtettek a csillagászok, hogy a bolygót folyékony, sós vízréteg borítja, melyet jég zárt magába.
Szín alapján azonosították a sót
A Galileo infravörös spektrométere vízjeget és magnézium-szulfátot, más néven keserűsót vagy Epsom-sót talált. Mivel a jégburok földtani szempontból fiatal, és sok jel utal a múltbeli geológiai tevékenységre, azt gyanították, hogy a felszíni só a mélyben fekvő óceánból származik, mely gazdag lehet szulfátokban. Változott a kép, amikor a Manua Kea-i Keck csillagvizsgáló nagyobb felbontású spektrométerének adatai alapján a tudósok azt látták, hogy a spektrumból a szulfátok jellegzetességei hiányoztak.

Kevin Hand, a pasadenai központ kutatója laboratóriumban olyan körülményeknek vetett alá óceáni sókat, mint amilyenek az Europén uralkodnak, és azt találta, hogy a sók új tulajdonságokat mutatnak, melyek a fényspektrum látható részében jelentkeznek. A sók színe annyira változott, hogy azonosíthatóvá váltak a látható spektrum elemzésével. A nátrium-klorid, vagyis a konyhasó például olyan sárgássá vált, mint amilyen az Európé geológiailag fiatal Tara régiójában észlelhető.
- A nátrium-klorid kicsit olyan az Európé felszínén, mint a láthatatlan tinta, mielőtt a sugárzásnak kitettük, nem tudtuk, hogy ott van, utána viszont azonnal szembetűnővé vált - magyarázta Hand.
- Korábban senki nem vizsgálta látható hullámhosszú elemzéssel az Európét, a Galileónak sem volt ilyen műszere, csak infravöröshöz közeli spektrométere - tette hozzá Samantha Tumbo, a Caltech kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A Hubble űrteleszkóp segítségével azonosították a Tara régió felszínén a konyhasó jelenlétét. A kutatók nem tudják garantálni, hogy a konyhasó a felszín alatti óceánból származik, de az új eredmények fényében javasolják az Európé geokémiájának újraértékelését.
Fotók: Getty Images.
Ember így még nem láthatta a Jupitert
A Naprendszer legnagyobb átmérőjű és tömegű bolygója régóta foglalkoztatja a tudósokat, a NASA ezért egy űrszondát küldött a felderítésére. A Juno első nagy felbontású képei a Jupiter déli sarkáról egyszerűen bámulatosak.