"A siker titka a lelkesítő szenvedély" Interjú Tóth Tímea Mónikával

Tóth Tímea Mónika az egyik legsikeresebb, 80 éves múltra visszatekintő vállalat kulcsfigurája, a Sága Foods Zrt. marketingvezetője. Egy olyan nő, aki gyerekkorában a legtöbb kislányhoz hasonlóan balerina szeretett volna lenni, mára viszont egy magas pozíciót betöltő üzletasszony, aki nap mint nap komoly döntéseket hoz, és rengeteg felelősséggel küzd meg. Hogyan csinálja, mi sikerének titka? A Feminának adott interjújában egyebek közt ezt is elárulta.

A beszélgetést egy tipikus őszi hétköznapon készítettük, ám a borongós idő ellenére Tímea energikusan és mosolyogva fogadott bennünket. Már a megismerkedésünket követő első néhány percben látszott, hogy egy nagyon határozott, munkáját szenvedélyesen imádó interjúalannyal van dolgunk. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi rejtőzik az üzleti szférában megtestesített szerep mögött, milyen volt gyereknek, milyen, amikor egy fáradt nap után hazatér, honnan meríti az erőt a hétköznapokhoz, és mi táplálja munka iránti szenvedélyét.

- Gyerekként tudtad, hogy a karrier ekkora szerepet fog játszani az életedben?

- Nem voltam én akkor ennyire tudatos, de azért hajtott, hogy szorgalommal folyton túlszárnyaljam magamat; ezért talán mondhatom azt, hogy az ambiciózusabb gyerekek közé tartoztam. Mindig egy picit feljebb tornáztam a lécet, kíváncsian keresgélve, hogy hol vannak a határaim. Az iskoláimat is színjelesen végeztem. Azt gondolom egyébként, a maximalista ember már eleve ilyennek születik. Néhány emlékem és anyukám történetei alapján ez bennem már pici gyerekként is megvolt.

Nyilván nem tudtam még ellátni magamat másfél évesen, de az önállóság kisgyerekként sem okozott gondot. Általában minden helyzetben feltaláltam magamat; különösen, hogy egy hatéves koromig tartó veleszületett betegség sok megpróbáltatásnak tett ki, és gyakran magamra voltam utalva a kórházak falai közt, anyukámtól elszakítva.

Egyszer, amikor még négyéves sem voltam, anyukámmal vásárolni voltunk a Delikátban. Már akkor is szerettem nézelődni, és két kirakat közt valahogy elvesztettük egymást. Különösebben nem ijedtem meg attól, hogy egyedül maradtam, mert jól ismertem a hazafelé vezető utat. A zebráknál megkértem a néniket, hogy fogják meg a kezemet, és vezessenek át - kicsit aggódtak is, hogy egy ilyen pici lány mit csinál egyedül az utcán, de őket is megnyugtattam, hogy nincs semmi baj, mert hazatalálok.

Így is volt, a lakásajtó előtt vártam anyukámra, hogy hát egyszer csak majd ő is hazaér. Velem ellentétben ő nagyon megijedt, amikor észrevette, hogy eltűntem. Egy darabig keresgélt a környéken, de aztán jobbnak látta, hogy a bevásárlást otthon lepakolva folytassa a kutatást, mert úgy nyilván könnyebb, ezért hazaindult. Édesapám rendőrtiszt volt akkoriban, hozzá ugrott volna be aztán, hogy segítsen a keresésemben. Amikor anyukám felért az emeletre, ott talált az ajtó előtt. Döbbent arcot vágott, amikor meglátott, és azt kérdeztem tőle mosolyogva: na mi van, csak nem megijedtél?! Miután megkönnyebbült a sokk után, nagyot nevetett a huncutságomon.

- Emlékszel olyan fordulópontokra vagy személyekre, amelyek vagy akik arra az útra tereltek, ahol most vagy?

- Nem, ez csak úgy magától alakult, nem igazán inspirált senki arra, hogy mindenképpen marketingesnek vagy reklámszakembernek kellene, hogy menjek. Sokáig orvos szerettem volna lenni, anyukámmal vagy a babáimmal folyton orvososat játszottam.

Igazából tényleg nem emlékszem, mi sodort a marketing felé, annyi rémlik csupán, hogy nem szerettem volna egyetlen szakmára specializálódni, így nagyon sokáig nyitva hagytam a lehetőséget, hogy konkrétan mi leszek, ha nagy leszek - bár azt biztosan tudtam, hogy a gazdasági terület érdekel.

A marketing irány végül az egyetem alatt tetszett meg, mivel olyan területnek gondoltam az első perctől, ahol lehet alkotni, és ennek az alkotásnak üzleti haszna is van, a kettő együtt pedig kifejezetten vonzónak tűnt számomra.

- Mi az, amitől szereted a munkádat, mi hajt a hétköznapokban?

- Ahogy az előbb említettem, engem az alkotás, a kreatív csavar motivál leginkább, ez nyújtja a legfőbb élvezetet a mindennapi munkában. Az eddigi karrierem nagyobbik részét a Kraft Foods Hungária Kft.-nél töltöttem, egyebek közt a Milka csoki is az ő termékpalettájukat színesíti. Nos, én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az ezredfordulótól 2010 végéig gondozhattam, gazdagíthattam a Milka világát. Szakmailag ezen a márkán nőttem fel: gyakornokként kezdtem munkálkodni vele, később pedig már vezetőségi tagként terelgettem tovább az útján.

Végigjártam a ranglétrát, lépcsőfokról lépcsőfokra, ahogy azt kell, ám soha nem az lebegett a szemem előtt, hogy én mind magasabb és magasabb pozícióba kerüljek. Abban leltem a legnagyobb élvezetet, hogy amilyen beosztásban éppen voltam, a megadott keretek között - amiket természetesen mindig feszegettem egy kicsit - mindig hagytak szabadon kibontakozni.

Szerencsére a Ságánál is azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek, mivel megkapom a megfelelő szabadságot az alkotómunkához. Igen, azt hiszem, nekem az alkotói szabadság az egyik legfontosabb motiváló erő.

- A sok munka és alkotás azért nyilvánvalóan rengeteg felelősséggel jár, van olyan, hogy összegyűlik a stressz és elszakad a cérna, vagy kiborulsz?

- Vannak stresszesebb időszakok, amikor bosszantanak bizonyos dolgok, vagy feszegetik a tűrőképességem határait, de kiborulni nem szoktam. Ha sok negatív impulzus ér, és átlépem az ingerküszöböt, akkor is inkább csak elfáradok, és olyankor vissza kell vonulnom. Úgy érzem, a pszichológiai érdeklődésemnek köszönhetően mára jól kiismertem magam, ezáltal a stresszjegyeimmel is tisztában vagyok - ennek segítségével pedig idejében kezelni tudom a rázós helyzeteket.

Nincs konkrét mantrám, talán leginkább arra szoktam gondolni, hogy valahogy mindig lesz, és egyébként ez be is jön. Ritkán aggódom, inkább felkészülök minden eshetőségre, és ha vannak alternatívák a fejemben, akkor megnyugszom.

- A magánéleti nehézségeket is ilyen jól kezeled?

- Teljes mértékben. Mint minden családban, az enyémben is akadtak már nehéz pillanatok, időszakok. Egy időben édesapám élet-halál közt lebegett, de igyekeztünk azt sem túlaggódni. Szerencsére anyukám is alapvetően pozitívan áll a dolgokhoz, így könnyebb volt, hogy nem egymást kellett vigasztalnunk. Nyilván ilyen helyzetben az ember számol az elkerülhetetlennel is, de ettől még nem szabad hagyni, hogy a negatív gondolatok teret nyerjenek.

Ami engem illet, megpróbálok mindig pozitív energiákból töltekezni, de persze van, hogy én is elfáradok. Ilyenkor - ahogy már említettem - ha megtehetem, elvonulok a világtól, és akkor magamon kívül csak egyetlen embert engedek a közelembe, egy különleges barátomat, aki - ha én már kevésnek bizonyulok - fel tud tölteni.

Nagyokat beszélgetünk, számomra ugyanis ez adja a legtöbbet. Megfigyeltem, hogy ha olyan valakivel oszthatom meg a bennem kavargó gondolatokat, akivel könnyen megy az egymásra hangolódás, akkor azt érzem, a köztünk lévő energiaáramlás nemcsak engem segít, de őt is új erővel tölti fel. Olyan ez, mint egy pozitív energiaspirál, amiben mindketten emelkedni tudunk, és ez jó.

- Szerinted a pozitív energiák és gondolkodás mellett mi az, ami elengedhetetlen a sikerhez?

- Úgy vélem, a siker eléréséhez talán a legfontosabb a szenvedély, az inspiráció. Az én olvasatomban ez több nagyon fontos összetevőből áll: ha tudom, ki vagyok, mit szeretnék, mik a lehetőségeim és mik a korlátaim, valamint társul hozzá egy jó adag hit, ihlet és lelkesedés is, akkor bármi megtörténhet. Ez az elegy táplálja azt a tüzet, ami az embert előre tudja vinni, és folyamatosan arra sarkallja, hogy a legjobbat hozza ki magából és azokból, akik számára fontosak.

- A karriered építése mellett maradt időd barátokra, családra?

- Persze! Saját családom ugyan még nincsen, habár szeretném én is elkötelezni magam a megfelelő társ mellett, és gyerekekre is vágyom. A barátaim viszont nagyon fontos szerepet játszanak az életemben most is. Azt gondolom, hogy akkor vagyok elégedett, ha a megfelelő helyen sikeres vagyok a munkában, ugyanakkor legalább ennyire lényeges, hogy kivel és miként töltöm el a szabadidőmet. Mindkettőre szükségem van ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Egyszóval nem vagyok az a tipikus karrierista nő, aki kizárólag a munkájának él, és csak az teszi boldoggá.

Ha pedig hobbikról kérdezel, akkor egyértelmű, hogy a festés áll közel a szívemhez. Ez a művészi tevékenység régebben rendkívül sokat segített abban, hogy egyensúlyba kerüljek magammal és a világgal - a sok racionális dolog mellett ez biztosította a kiegyenlítődést. Sajnos vagy szerencsére ma már kevésbé igénylem ilyen szempontból a festést, mivel úgy érzem, enélkül is egyre kiegyensúlyozottabb vagyok.

- Egy sikeres, határozott nőt látok magam előtt. Neked mi a tapasztalatod, zavarja ez a férfiakat az ismerkedés, párkapcsolat során?

- Az utóbbi időben alaposan elmélyedtem a női-férfi témában, pontosan abból az okból kifolyólag, amiért a kérdést te is feltetted. Arra jutottam, hogy annak a férfinak, aki jó énképpel rendelkezik, és tisztában van önmagával, nem okoz gondot, ha egy nő határozott és sikeres. Sőt, ez a párkapcsolatban inkább előnyökkel jár, mintsem hátrányt jelentene. Végül is minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll, nemde?

Ugyanakkor tapasztalataim szerint nem egyszerű ma Magyarországon olyan férfit találni, akinek ne adódnának rejtett vagy felvállalt önértékelési problémái, és kellő önbizalommal lenne felszerelkezve.

Azt érzem legfőbb kihívásnak, hogy a nők pszichológiai értelemben érettebbek. A lelki fejlődésben, tehát az önismeret, önértékelés, tudatosság, terén sokkal előrébb járnak, mint a legtöbb férfi. Szerencsére azért ismerek olyan férfiakat is, akik érzelmileg felnőttek, és nem küzdenek ezzel a problémával.

- Már többször említetted a pszichológiát. Mi késztetett arra, hogy ehhez a tudományághoz nyúlj, és ilyen mélyen megismerd önmagad? Történt valami konkrétum?

- A személyes érdeklődésem mellett a munkám is igényli, hogy fejlesszem az emberismeretemet, és jobban megértsem azt is, mitől lesz hatásos a kommunikáció. Az elméleti ismeretek bővítése mellett sok időt szenteltem annak, hogy a témába vágó könyveket olvassak, és ezek segítségével saját magamat is tanulmányozzam.

Ez eleinte nem volt egyszerű feladat, de aztán sikerült rétegről rétegre elmélyedni önmagamban, majd végül addig rakosgattam a kirakósdarabkákat, amíg ki nem rajzolódott, ki is vagyok valójában. Lényegében ebből a barangolásból született ez a lelki, érzelmi és szellemi tudatosság is, ami most jellemez.

- Mindent egybevetve most boldognak érzed magad?

- Igen, abszolút boldog vagyok. Örülök annak, ami ma van, és nyitottan várom, hogy mit hoz a holnap.

- Ahhoz, hogy ez a boldogság megmaradjon, hogyan képzeled el magad öt év múlva?

- Családot szeretnék, sok gyerekkel, legalábbis három volna igazán jó! Nagyon szeretnék ikreket, de ha csak egy lányom lesz, neki is nagyon fogok örülni. Abban régóta biztos vagyok, hogy lányos anyuka leszek - a titkos dobozban rejtegetek is neki ezt-azt.

Igen, azt hiszem a saját család az, ami még hiányzik. Nem is annyira a boldogságomhoz, hiszen most is kereknek érzem a világot, de jólesne gondoskodó társként, anyaként is kibontakozni, végtére is valamilyen formában a gyereknevelés is alkotás. Úgyhogy remélem és bízom benne, hogy a megfelelő társ oldalán mindez meg is valósul néhány éven belül.

• siker
• karrier és siker
• terasz
• Sikeres nők