Életmentő műtéten esett át! Őszintén beszélt betegségéről a színésznő

Apja a donor

Sarah Hyland 21 éves, mégis nehéz évek vannak mögötte.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Életmentő műtéten esett át Sarah Hyland színésznő, akit a Rúzs és New York, a Bájos törtető, illetve a Modern család című sorozatokból ismerhetsz.

A 21 éves színésznő kilencéves kora óta vár vese-transzplantációra, végül az édesapja adta neki egyik veséjét, hogy teljes életet élhessen. Sarah őszintén beszélt a betegségéről és a magánéletéről is a Seventeen magazinnak.

"Elképzeltem, milyen lehet egészségesnek lenni"

Sarah elmondta a Seventeen magazinnak, hogy születése óta tudták, a veséi kisebbek a normálisnál, de egészen addig nem volt gond, amíg nem kezdett kamaszodni, és a hormontermelés miatt nem hárult pluszteher ezekre a szervekre.

- Kilencéves koromban szörnyen legyengültem egy egyszerű megfázástól, kórházba kerültem, ahol rengeteg tesztet végeztek rajtam. Ekkor derült ki, hogy az egyik vesémnek a 85, a másiknak pedig csak a 15%-a működik.

Egy egészséges ember egyetlen vesével is teljes életet élhet, de az enyémek állapota egyre romlott. Ekkor mondták először az orvosok: előbb-utóbb transzplantációra lesz szükségem.

A fiatal színésznő arról is beszélt, hogy a kór megváltoztatta az életét: sok apró dolgot megtanult értékelni, de egyre romló állapota folyamatosan aggasztotta, és gyakran elképzelte, milyen lenne, ha a betegség nem korlátozná őt, illetve nem árnyékolná be a mindennapjait. Mivel egy transzplantációs műtét sok tényezőtől függ, Sarah betegsége a karrierjét is befolyásolta.

A legdögösebb külföldi sztárok 25 év alatt

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Két nyár is eltelt úgy, hogy a transzplantációra készültem. Amíg a Modern család nyári szünetre ment, át akartam esni az operáción, az első alkalommal azonban nem lehetett a vérképem miatt, a második alkalommal pedig kifutottunk az időből, mert nem akadt megfelelő donor. Ez alatt az idő alatt több filmet is le kellett mondanom - nem vállalhattam munkát, hiszen bármikor esedékessé válhatott volna a műtét.

Édesapja mentette meg

Bár Sarah mindent megtett, amit az orvosok javasoltak, hogy olyan sokáig egészségesen tartsa magát, amíg csak lehet, donor híján ezen a nyáron meg kellett volna kezdeni a dialízist - ez egy hosszú ideig tartó és rendszeresen ismételendő kórházi beavatkozás, amely során gyakorlatilag egy géppel tisztítják meg a vért a vesék helyett.

Sarah édesanyja korábban felajánlotta az egyik veséjét, ám nem sokkal ezután mellrákot diagnosztizáltak nála. Ugyan legyőzte a halálos kórt, mégsem segíthetett a lányán - aki ugyanis egyszer rákos volt, soha nem lehet donor. Így végül Sarah édesapja volt az, aki kés alá feküdt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Nehéz időszak volt az életemben, de sokat tanultam belőle. Az első és legfontosabb, hogy egy életre megjegyeztem: bármikor számíthatok a családomra és a barátomra, Matt Prokopra, aki végig mellettem volt, és azóta is rengeteget segít. Egy ilyen súlyos betegség azt is megmutatja, hogy a barátaid közül kik azok, akik az igazán nehéz időkben is kitartanak melletted.

Ezt is szeretjük