
Újabb pofon a kormánynak?
Tanulmány készül a megváltozott munkaképességűekről egy magyar beadvány alapján.

Az Európai Bizottság készítsen valamennyi tagállamra kiterjedő tanulmányt arról, hogyan érintik a megszorítások a társadalom legkiszolgáltatottabb csoportjait, köztük a megváltozott munkaképességű embereket - döntöttek az Európai Parlament petíciós bizottságában a meghallgatáson, amelyet egy magyar állampolgár petíciója nyomán tűzött napirendre a testület.
A szocialisták közleménye szerint a vitában Göncz Kinga szocialista EP-képviselő kifejtette: a jogbiztonság, a jogállamiság elveivel ütközik az eljárás, ahogyan a Fidesz-kormány szinte egyik napról a másikra megszüntette rokkantak tömegeinek nyugellátását - írta az Index.
Az Európai Parlamenthez benyújtott petíciójában I. T. azt sérelmezte, hogy a 2012. január 1-jén életbe lépett törvény értelmében széles tömegektől vonták meg az addig alkotmányos garanciákkal védett rokkantsági nyugdíjat, és szociális ellátássá alakították át. A panaszos szerint az új törvény azzal a céllal készült, hogy az addig hatályos jogszabályok alapján járó nyugdíjak helyébe egy bármikor csökkenthető, elvonható ellátást vezessenek be.
Rohamtempó
A törvényt a megszokott rohamtempóban fogadta el és léptette hatályba a magyar Országgyűlés, időt sem hagyva emberek százezreinek, hogy felkészüljenek a változásokra - fejtette ki Göncz Kinga bizottsági hozzászólásában. Az érintetteket levélben értesítették az átalakításról, így nem volt lehetőségük jogorvoslatra sem.
Göncz Kinga a bizottság ülésén elhangzott kormánypárti hozzászólásra reagálva, miszerint a rokkantsági nyugdíjak megszüntetése hozzájárult a leszázalékolással egybekötött csalások leleplezéséhez, elmondta: ezek az érvek illeszkednek a magyar kormány politikájához, amellyel a legsérülékenyebb társadalmi rétegeket, a csökkent munkaképességűeket, a fogyatékossággal élőket, a hajléktalanokat bünteti.
A meghallgatás végén a petíciós bizottság úgy döntött, megbízza a tagállamok szociális rendszerének bírálatától ódzkodó Európai Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt arról, hogyan érintik a megszorítások a társadalom kiszolgáltatott csoportjait, köztük a megváltozott munkaképességű embereket - olvasható az MSZP közleményében.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- munkaerőpiac
- szabadság
Munkaszüneti napok 2012-ben
- fizetés
- elbocsátás