Repülő csótányok jelentek meg az országban: így akadályozd meg, hogy a lakásba jussanak

Lapp erdeicsótány tévedt Magyarországra, de nincs okunk félni tőle.

repülő csótány, Ectobius lapponicus
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Furcsa rovarok jelentek meg az országban, amelyek megtévesztésig hasonlítanak a konyhai csótányra. Eleinte csak a kertes övezetekben bukkantak fel, de már a fővárosban is több helyen jelezték az előfordulásukat. A kissé kellemetlen külsejű lények valójában lapp erdeicsótányok, ám az egyelőre rejtély, hogy hogyan keveredtek Magyarországra.

Szántó György, az Artpooldesign Kft. kártevőirtó szakembere elárulta, hogy kezdetekben főleg a második kerületből, illetve Óbudáról és Kelenföldről érkeztek riasztások, később azonban már Budaörsről és Budakesziről is jelentettek az akkor még ismeretlen rovarokról. A szakértő szerint érdemes a kertben található zöldhulladékot, gallyakat, leveleket összegereblyézni, ezzel is lehet csökkenteni az erdeicsótányok feltűnésének esélyét.

kicsi repülő csótány
Fotó: Stanislava Karagyozova / Getty Images Hungary

Érdemes szúnyoghálókat szerelni az ablaknyílásokra, és javasolt lehet még a falakat is lekezelni speciális szerekkel, de ehhez már rovarirtó szakembert kell hívni. Akinek nem áll módjában lefedni a nyílászárókat, lámpafény mellett kerülje a nyitott ablakok használatát, mivel - mint sok más rovart - a lapp csótányokat is vonzza a fény látványa.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ugyan sokak számára visszataszító látványt nyújthat a rovar, valójában egyáltalán nem veszélyes az emberekre nézve. Nem terjeszt betegséget, nem csíp, és főleg növényeket fogyaszt.

Fotók: Getty Images

Bogarak és legyek a lakásban: ez a 10 dolog vonzza őket ősszel a legjobban

Nem csak a hangyákat vonzhatja a lakásba az elöl hagyott étel vagy a kutya tálja. Számos már kártevő is utat találhat általuk az életteredbe. Ezeket a tippeket évszaktól függetlenül mindig érdemes megfogadni.

Bogarak és legyek a lakásban: ez a 10 dolog vonzza őket ősszel a legjobban

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük