A színésznő, aki elszerette Szendrey Júliától Petőfit - Prielle Kornélia kalandos élete
Prielle Kornélia kis híján Petőfiné lett.
Szendrey Júlia neve egybeforrt Petőfiével, ő lett a nemzet özvegye, a „feleségek felesége”. Volt azonban az alig 26 évet élt költő életében még néhány nő, akikbe halálosan szerelmes volt.
Olyasvalaki is, akiért ifjonti hevületében majdnem elhagyta Júliát. Prielle Kornéliának hívták.
Prielle Kornélia, aki majdnem Petőfiné lett
Petőfi és Prielle Kornélia 1845-ben találkoztak először. Az akkor 19 éves színésznő a debreceni színtársulat tagja volt. Egy évvel később látták egymást újra, amikor is Kornélia a költő egy megzenésített versét énekelte el a tiszteletére. Bár Petőfi akkor már jegyben járt Szendrey Júliával, ez nem akadályozta meg, hogy megkérje a szép fiatal színésznő kezét. Nelli pedig igent mondott. A menyegző végül egészen prózai okok miatt elmaradt: a fiatalok útjába adminisztratív akadályok gördültek. Házassági kérelmüket formai hiányosságokra hivatkozva utasították el: Petőfi és Kornélia különböző felekezetekhez tartoztak.
Sándor így visszautazott Pestre, hogy elintézze a papírokat, és barátjának, Jókainak bejelentette nősülési szándékát. Időközben Júlia is tudomást szerezett a Kornélia-szerelemről, mely érthető módon rosszul érintette, ám nem bontotta fel az eljegyzést a költővel. Végül az adminisztratív huzavona elvette Nelli kedvét az esküvőtől, Júlia és Petőfi pedig néhány hónap múlva oltár elé álltak, és nem beszéltek többet a debreceni kalandról.
27 évesen kétszeresen elvált
Nelli maradt a színtársulatnál, és sorsa végül jobban alakult, mint a Petőfiné-szereppel élete végéig küzdő Júliáé. Rövidesen férjhez ment Szerdahelyi Kálmán színészhez, akitől azonban a forradalom elsodorta. Beleszeretett egy huszártisztbe, Hidassy Elekbe, akinek kedvéért elvált. Egy darabig a színpadnak is hátat fordított, ám időközben kiderült, hogy férje szenvedélye a kártya, az ital és a nők, így Kornélia nem maradt férje mellett: 27 évesen már kétszeresen elvált asszony volt. Ezt a korabeli közvélemény csak egy színésznőnek bocsátotta meg.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ünnepelt színésznő
Nelli visszatért a színházba. A szakma és a közönség szerette, az 1850-60-as években a Nemzeti Színház ünnepelt színésznője volt, francia vígjátékok és komédiák sztárja. A színpad pedig újra összehozta első férjével: sikerei csúcsán ismét összeházasodtak Szerdahelyi Kálmánnal. Házasságuk boldog volt, ám a férfi szívbetegsége miatt korán, 43 évesen elhunyt.
Nellit szakmai sikerei vigasztalták némiképp. Megbecsültségét jól mutatja, hogy ötvenéves színészjubileumára 1891-ben Csiky Gergely kifejezetten az ő számára írta a Nagymama című darabjának címszerepét - melyet aztán haláláig játszott. És az egész életét szabad szellemben élő Nelli élete végén újabb fordulat követezett be: nyolcvanévesen feleségül ment a nála negyven évvel fiatalabb Rozsnyai Kálmán író-műgyűjtőhöz. A férfi és az idős színésznő házassága persze nagy port kavart, de ők csak nevettek rajtuk.
Mi volt a nyomda neve, ahol kinyomtatták a 12 pontot? Általános műveltségi kvíz a szabadságharcról
A gyorsan kitölthető kvízből kiderül, hogy mit tudsz az 1848-1849-es szabadságharcról!
ElolvasomForrás: Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
(Borítókép: Barabás Miklós/Wikimedia Commons)
OLVASD EL EZT IS!
- petőfi sándor
- vers