Itt egy jó lehetőség, ha nem sikerült a felvételi: holnap érkeznek a ponthatárok

Hamarosan minden kiderül, érkeznek a 2018-as pótfelvételi ponthatárok.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pénteken kiderül, hányan kezdik meg idén szeptemberben tanulmányaikat valamelyik felsőoktatási intézményben, hiszen kihirdetik a 2018-as pótfelvételi ponthatárokat. Azoknak sem kell azonban elkeseredniük, akiknek nem sikerült a felvételi: érdemes rugalmas időbeosztásban végezhető, a munkáltatók körében is népszerű OKJ-s képzést választaniuk. A felnőttképzéssel foglalkozó intézményekben általában ősszel indul a képzések többsége, így fontos, hogy minél gyorsabban megszülessen a döntés.

Azok, akiket első körben nem vettek fel, és ismét beadták jelentkezésüket a pótfelvételi keretében, már csak egy helyet jelölhettek meg, és a meghirdetett szakok nagy része önköltséges volt. Tavaly 7364 diák pótfelvételizett, közülük 5118 diákot vettek fel, 5029-et fizetős helyre, 89-et pedig államilag támogatottra. A 2017-es pótfelvételin a gazdálkodási és menedzsment szak volt a legnépszerűbb, ide került be a legtöbb felvételiző is. Kérdés, hogy idén miként alakulnak ezek a számok.

Azoknak, akiknek nem sikerült idén bejutniuk a felsőoktatásba, érdemes elvégezniük egy OKJ-s képzést, hiszen annak számos konkrét karrierelőnye lehet. Ráadásul sok terület közül választhatnak a jelentkezők, és ha valaki továbbra is egyetemre vagy főiskolára szeretne menni, remek alapot és kiegészítést nyújthat az OKJ, illetve akár plusz pontokat is jelenthet a következő felvételi során.

Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint azért is jó megfontolni az OKJ-s képzést, mert az gyorsan, rugalmas időbeosztásban, így akár munka mellett is végezhető, és piacképes tudást ad. Ezt támasztja alá, hogy a Perfekt adatai alapján érettségi után egyre többen választanak érdeklődésüknek megfelelő OKJ-s képzést. A szakértő szerint érdemes az eredmények után gyorsan dönteni, hiszen a felnőttképzéssel foglalkozó intézményekben általában ősszel indul a tanfolyamok többsége.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A legnépszerűbb, érettségivel is megkezdhető OKJ-s képzések

  • Bérügyintéző
  • Társadalombiztosítási ügyintéző
  • Pénzügyi-számviteli ügyintéző
  • Sportedző
  • Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

Nézd meg ezt is - Varázslatos módon szerettette meg a tanár az iskolát

Kyle Hubler 70 órát töltött azzal, hogy Harry Potter-témájúvá varázsolja az osztálytermét: minden apró részletre figyelt, még a titokzatos merengőnek és a bölcs Teszlek Süvegnek is talált helyet a helyiségben.

Roxfort a valóságban: varázslatos módon szerettette meg a tanár az iskolát a diákokkal

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük