Közel 2 órán át szorította a 4 méteres piton a nőt: torokszorító videó készült a megmentéséről
Egy 64 éves nőre négyméteres piton támadt mosogatás közben, és közel két órán át tartotta fogságban.
Hátborzongató esemény zajlott le nemrég a thaiföldi Samut Prakan tartományban, ahol egy 64 éves nő élete került veszélybe egy óriási piton miatt. A nő éppen a háztartási teendőit végezte, amikor a nagyjából négyméteres kígyó rátámadt, körbetekeredett rajta, és majdnem két órán át szorította izmos testével.
A piton támadása
A drámai eset akkor történt, amikor a nő a háza hátsó részében mosogatott. Ahogy lehajolt, éles fájdalmat érzett a jobb combjánál. Először azt hitte, hogy valamilyen rovar csípte meg, de amikor lenézett, meglátta a hatalmas kígyót, amely már a lábán kapaszkodott felfelé. A nő kétségbeesetten próbálta lerángatni a kígyót, de az erősebb volt nála. Pár percen belül a kígyó már a törzsére tekeredett olyan erősen, hogy minden levegőt kiszorított belőle. Ebbe a hat kígyóba ne köss bele, ha kedves az életed - katt ide a továbbiakért!
A nő, Arrom Arunroj, később elmondta, hogy először nem hitte el, hogy mi történt vele. "Amint leültem, hogy folytassam a mosogatást, hirtelen megéreztem a harapást. Azt hittem, csak egy rovar, de amikor lenéztem, egy kígyót láttam, ami már rám tekeredett" - emlékezett vissza a rémálomszerű élményre. Ennek a férfinak pedig a zoknijai között bujkált egy kígyó - katt ide a történetért!
Mivel a kígyó egyre erősebben szorította, a nő már képtelen volt hangosan segítségért kiáltani. Azonban sikerült annyira erőt gyűjtenie, hogy halk kiáltása eljusson egy közeli szomszédhoz, aki azonnal riasztotta a hatóságokat, akik perceken belül megérkeztek a helyszínre. A mentőcsapat feltörte a zárt ajtót, és rátaláltak a földön fekvő nőre, aki a kimerültségtől és az elszorított vérkeringése miatt elsápadt arccal várta a segítséget.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A mentés sem volt könnyű feladat. A piton erős szorítását közel 30 percig tartott fellazítani. Amint kiszabadították a nőt, azonnal kórházba szállították, ahol megállapították, hogy bár súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül, teljesen fel fog épülni.
A nő életét valószínűleg a szomszéd gyors reakciója és a mentőcsapat ügyessége mentette meg, de az élmény, ahogy elmondta, örökre bevésődött az emlékezetébe.
Pánikrohamot kapott a nő, amikor meglátta, hogy mi mozog a szélvédőjén: videón a rémisztő útitárs
Erre még sokáig emlékezni fog a nő!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)