Napokon belül eléri csúcsát az év legnagyobb meteorhullása: így láthatod a legtöbb hullócsillagot
Látványosnak ígérkezik az idei meteoreső!

Augusztus 12-én hétfőn eléri a maximumát az év legnagyobb és egyik legszebb csillaghullása, a Perseidák.
Perseidák csúcsa
A csúcs ideje alatt óránként akár 70 meteor is felbukkanhat az égen, de ezeknek csak töredékét tudják elcsípni az eget kémlelők.
Magyarország területéről a maximum időpontját és a hold mozgását is figyelembe véve augusztus 12-én éjjel 11 után, illetve másnap szürkület előtt lesz érdemes a leginkább figyelni az eget, hívta fel a figyelmet a 24.hu. A lap azt is hozzátette, hogy már a hétvégén, illetve a maximum után is láthatók lesznek meteorok az égen.

A csillaghullás jobban megfigyelhető, ha az ember minél messzebb vonul a városi fényszennyezéstől. Fontos a türelem is, hiszen az emberi szemnek körülbelül 20 percbe telik, hogy alkalmazkodjon a sötétséghez.
A Perseidák szülőégitestje a 109P/Swift-Tuttle nevű üstökös. Amikor az égitest törmeléksávja beér a Föld légkörébe, a szemcsék megsemmisülése hozza létre a látványos fényjelenségeket.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha itt laksz, este csukj be minden ablakot! Figyelmeztet a katasztrófavédelem
Tíz vármegye százkilencven települése érintett.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary