Kínos ügy: milliárdokat kénytelen fizetni a kormány

A várt bevétel minden bizonnyal elmarad, az állam több ezer károsultnak fizethet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

68 ezer pénztárgép után összesen nem kevesebb, mint 2,8 milliárd forint összegben nyújtottak be nyilatkozatot az államhoz.

A kérvényeket a visszavont engedélyű pénztárgépek és az előlegekkel lelépő vállalkozások által megkárosított kereskedők adták be. Az államnak ennél jóval komolyabb károkat okoz a kasszacsere.

Egy jó ötlet, szép reményekkel

Az eredeti koncepció még egy jónak tűnő ötlettel startolt 2012-2013 fordulóján. A kormány ekkor vetette fel, az ország összes pénztárgépét kötelező jelleggel kössék be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz - NAV. A megoldás kézenfekvő volt, hiszen az internet elterjedésével ez technikai nehézségeket nem kellett okozzon, így pedig könnyebben ellenőrizhetőek a kereskedések.

Az országban addig fellelhető 250 ezer kassza cseréje azonban innentől kezdve inkább nevezhető katasztrófának, mint sikertörténetnek.

Persze itt is előkerült Brüsszel és a szabadságharc. Az Európai Bizottság már tavaly év elején rámutatott, kicsit túlzóak a magyar kormány várakozásai a kasszacserékből származó többletbevételek kapcsán, ráadásul túl rövidek a tervezett határidők. Orbán Viktor ekkor évértékelőjében hurrogta le az uniót, akikre szerinte nem kell hallgatni. Mint később kiderült, valakire azért mégiscsak hallgatni kellett volna.

A kormány és a valóság harca

Kellett a bevétel, hogy a kormány tartani tudja a 2013-as büdzséterveket, ezért borzalmasan rövid határidőt szabtak a kereskedőknek a cserére. Ráadásul a méregdrága masinákat sok kereskedő nem engedhette meg magának, ezért egyesek 50 ezer forint támogatásról kaptak ígéretet az államtól, így 2013 derekán még csak kiadása volt az államnak, a várt 95 milliárd plusz fényévekre látszott. Ezután még megszámlálhatatlanul sok határidő-módosítás következett, a cél pedig csak távolodott.

Ezek voltak a Fidesz pozitív döntései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az engedéllyel rendelkező forgalmazók malmai lassan és drágán őröltek. Ekkor jött képbe a már itt gyanús Alt Cash Kft., amely gyorsan és jóval a piacai ár alatt kínálta portékáját. A kormány szerződött a céggel, még hitelt is nyújtott neki, ők vállalták a nagyszámú olcsó gép gyors legyártását, az árak miatt pedig a kereskedők részéről is népszerűek lettek ezek a gépek. Tavaly ősszel azonban jött a hidegzuhany: hiába az Alt Cash gavallér ajánlata, gépeire a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal - MKEH - nem adott engedélyt.

Az évértékelőkön elhangzottakat ritkán kérik számon. Orbán is egy ilyen alkalommal söpörte le az asztalról az európai uniós észrevételeit a pénztárgépek cseréjével kapcsolatban. Az idő nem a miniszterelnököt igazolta.

Ezen a bohózaton a legtöbben sírtak

Ekkor, 2013 októberében a legutóbbi tervek alapján már másfél hónapja működnie kellett volna a rendszernek, ám a határidők kitolása már rutinná vált, a kormányzati magabiztosság a várható milliárdos költségvetési bevételekről pedig kínos hallgatássá szelídült.

Gyurcsány Ferenc nem tartja magát elég jónak?

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Nemzetgazdasági Minisztérium optimizmusból jelesre vizsgázott, minden határidő-módosítás előtt cáfolták, hogy kitolni kényszerülnek a határidőt, illetve még ősszel is 20 milliárdos bevételre számítottak a változásokból. Ezt már a kereskedők is bohózatként értékelték, sokan kivártak, mondván úgyis kitolják a legújabb határidőt is, ráadásul ki tudja, másnap melyik gép engedélyét vonják meg.

Követhetetlen határidők

Jól jelzi a káoszt és bizonytalanságot, hogy mindeközben az Alt Cash Kft. egyik gépe mégis engedélyt kapott az MKEH-tól, amit nem sokkal később vissza is vontak, mondván, hogy tévedtek, mégis adóelkerülésre ad lehetőséget a kasszatípus.

Végül február végével kellett bekötni a gépeket, ami természetesen sokaknak nem sikerült. Ráadásul akik nem végeztek az üzembe helyezéssel január végéig, elbukták az 50 ezer forintos állami támogatást. Ez alól az önhibájukon kívül hoppon maradt kereskedők kivételek, az ő határidejük árpilis 30. volt.

Az Orbán-kormány meghökkentő döntései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Most május van, a kassza-ügy azonban ma is hullámokat vet. Több kereskedő a mai napig nem rendelkezik online kasszával, sok esetben engedélyezési problémák és gyártási késedelmek állnak a háttérben, de például egy forgalmazó egyszerűen eltűnt a befizetett előlegekkel. A legújabb információk szerint több mint 90 ezer online kasszát helyeztek üzembe eddig.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Két éve legyintett a miniszterelnök az uniós aggályokra, mondván, hogy "mi innen kicsit jobban látjuk a helyzetet", mint a brüsszeli bürokraták a távolból. Nos, talán jobb lett volna, ha a biztonság kedvéért még egyszer ránézünk ezekre a nagyratörő kasszatervekre.

Fotó: MTI/Soós Lajos.

Ezt is szeretjük