10 percre elegendő oxigént állítottak elő a Marson: forradalmi lehet az eredmény
A NASA marsjárója a vörös bolygó légköréből nyerte ki az oxigént.

mars-bori
beauty and style
Top olvasott cikkek

A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal, vagyis a NASA már régóta próbálja alaposabban is megismerni a vörös bolygót, ezért már több marsjárót is küldött a felszínére. Legutóbb februárban landolt a Perseverance nevű robot, ami azonnal megkezdte a munkáját.

A Perseverance korábban is mutatott már zseniális felvételeket, ám nemcsak fotók készítésére, hanem számos kutatásra is használják. A mostani eredmény azonban minden várakozást felülmúlt, így akár nagy áttörésnek is számíthat az űrkutatásban.

Oxigén a Marson

A NASA múlt hét szerdán jelentette be, hogy a marsjáró belélegzésre is alkalmas oxigént állított elő a Mars légköréből. A szén-dioxidból kivont 5,4 grammnyi levegő 10 percre lenne elegendő egy asztronautának, amit egy egészen kicsi, kenyérpirító nagyságú szerkezettel, a MOXIE-val (Mars Oxygen In-Situ Resource Utilization Experiment) állítottak elő. A felfedezés azért is jelentős, mert ahhoz, hogy a jövőben ne csak robotok, hanem ember is képes legyen felfedezni a Marsot, egy évre négy űrhajósnak egy tonna oxigénre van szükség, a hazarepüléshez pedig különösen sok, 25 tonnányi kéne a rakétáknak. A tudósok szerint ekkora oxigénmennyiséget a Földről hozni nem praktikus, és sokkal gazdaságosabb és hasznosabb lenne olyan nagyított műszert hozni, amely képes átalakítani a szén-dioxidot - amelyből bőven van a Marson, hiszen légkörének 96 százaléka ebből áll.

moxie1
Fotó: NASA / JPL-Caltech

- Az első teszt eredményei, bár kevésnek tűnhetnek, a MOXIE-t úgy tervezték, hogy óránként 10 gramm oxigént termeljen, ami óránként körülbelül 20 perc lélegezhető oxigént jelent. Ez volt a kritikus első lépés a szén-dioxid oxigénné történő átalakítására a Marson - mondta Jim Reuter, a MOXIE-t támogató NASA Űrtechnikai Misszió Igazgatóságának munkatársa. - A MOXIE-ra még több munka vár, de ennek a technológiai bemutatónak az eredményei ígéretesek, miközben haladunk azon célunk felé, hogy egy napon láthassunk embereket a Marson. Az oxigén nemcsak a belélegzett anyag. A rakéta-hajtóanyag oxigéntől függ, a jövőbeli felfedezők pedig attól függenek, hogy a Marson hajtóanyagot állítanak-e elő a hazautazáshoz."

Megragadóan érdekes képeket küldött haza a marsjáró a vörös bolygóról

A NASA Perseverance marsjárója máris nagyon aktívan fotóz.

(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük