20 ezer forintos támogatást kaphatsz

Ezt kell tenned

Az önkormányzat döntheti el, ki jogosult az évenként kétszeri támogatásra. Te köztük vagy?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Talán kevesen tudnak róla, de óvodáskorú gyermekek után kérhető óvodáztatási támogatás, melyet évente két alkalommal utalnak. De kik kaphatnak ilyen támogatást, mik a feltételei, és mikor utalják a 10-10 ezer forintot?

Hátrányos helyzetű gyerekek szüleinek jár

Az óvodáztatási támogatás elsődleges célja, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára is minél előbb előálljanak azok a feltételek, melyek a mielőbbi óvodába járást lehető teszik. A támogatást minden esetben a szülő vagy a gyám kapja.

A támogatás azon gyerekek után adható, akiknek a családjában az önkormányzat jegyzője megállapította a halmozottan hátrányos körülményt. A gyermekvédelmi törvény szerint ebbe a körbe tartozik, ha a szülőnek csak alapfokú végzettsége van, ha a szülő az igénylést megelőzően 16 hónapból legalább 12 hónapig munkanélküli volt, de a nem megfelelő lakáskörülmények is számítanak.

Feltétele a támogatásnak még az is, hogy a gyermek ötéves kora előtt kezdje meg az óvodába járást, illetve a kérelem előtt legalább két hónapig járjon hasonló intézménybe. Az települési önkormányzata még decemberben folyósítja az első összeget, amennyiben még december 4-ig a szülő beíratja gyerekét az óvodába. Amennyiben csak később történik ez meg, az első támogatás esedékessége június.

Feltétel a rendszeres óvodába járás

A jegyző folyamatosan felülvizsgálja a gyermek helyzetét, és mindaddig jogosult a támogatásra, míg a hátrányos helyzet fennáll. A támogatás összege első alkalommal gyerekenként 20 ezer forint, ezután esetenként és gyerekenként 10 ezer forint. Az önkormányzat dönthet úgy is, hogy első alkalommal a pénz helyett természetbeli támogatást nyújt, cipőt, ruhát vagy tisztasági csomagot ad a gyereknek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Fontos az is, hogy ezután csak akkor kapja rendszeresen a szülő a támogatást, ha a gyermek rendszeresen óvodába jár. Tehát óvodai napokon legalább hat órát az intézményben tartózkodik, illetve, ha szülő által igazolt és az igazolatlanul mulasztott napok száma együttesen nem haladja meg a munkanapokra eső óvodai nevelési napok negyedét. Óvodaváltásnál az addigi intézmény a rendszeres óvodába járásról kérésre igazolást állít ki.

Ezt is szeretjük