Vallomás! Még sosem beszélt ilyen őszintén szerelmi életéről Oravecz Nóra

Az írónő barátnőjével, Lolával nyilatkozott a Reflektornak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lola és Oravecz Nóra közel állnak egymáshoz, már három éve barátok. Ismeretségük egy kávézóban kezdődött - derül ki a RTL Klub Reflektor című műsorából.

Az énekesnő nem bánja, sőt, még tetszik is, hogy az írónő megosztó személyiség, mert szerinte sok a hasonlóság köztük, és a szerelmi ügyeiben is tőle kér tanácsot.

A szerelem

A 25 éves Korsós Juditra, azaz Lolára saját bevallása szerint sokszor ráfér az egyengetés a párkapcsolatok terén, mert a rózsaszín köd miatt néha hajlamos rá, hogy ne lássa a fától az erdőt. Általában optimistán és bizakodva megy bele az újba, de van, hogy Nóri nem ért egyet vele, és letöri a lelkesedését - ám az énekesnő ezt nem veszi zokon.

Lola szerint közös pont az írónővel, hogy mások életével kapcsolatban mindketten remek tanácsokat tudnak adni.

Oravecz Nóra maximálisan támogatja barátnője új kapcsolatát, mert bár még nem találkozott személyesen Bencével, elmondása szerint még sosem látta boldogabbnak Lolát. Ő maga azonban egészen másmilyen az érzelmek terén: hamar lesz szerelmes, de ugyanilyen hamar ki is ábrándul. 

Valóra vált az álma! Amerikából blogol majd Oravecz Nóra

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nóri és a kritikák

A 25 éves Nóri arról is beszélt, hogy hogyan viszonyul a sok kritikához, amivel szembesülnie kell. Elmondta, sokszor kiderül, hogy olyanok ítélkeztek felette, akik túl keveset tudnak a munkásságáról, vagy nem is olvasták a könyvét.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Most már az elmúlt három-négy hónapban nem nagyon olvasok semmit, amit írnak rólam - ezt egyébként Juci is mondta, hogy ne csináljam, mert tökmindegy -, gyakorlatilag olyan emberek írnak rólam bármit, például a könyvről, akik el sem olvasták, meg nem is ismernek. És amikor leülnek velem négyszemközt, akkor megdöbbennek, hogy jé, te nem vagy hülye - mondta el a Reflektor kamerái előtt.

Képek: Facebook

Ezt is szeretjük