Itt a magyarok szombati olimpiai programja: érmet szerezhetnek a kajak-kenusok
A szombati napon több magyar sportolóért is lehet szurkolni az olimpián.

A magyar olimpiai csapat számára izgalmas nap várható szombaton, hiszen számos sportágban állnak rajthoz versenyzőink, köztük a kajak-kenusok, birkózók, öttusázók és vízilabdázók. Az előzetes várakozások szerint több sportoló is döntőbe kerülhet, sőt még éremszerzésre is van esély, így mindenképpen érdemes lesz figyelemmel kísérni a magyar csapat teljesítményét.
Az olimpiai programok augusztus 10-én
A kajak-kenusok számára kulcsfontosságú ez a szombati nap, hiszen ekkor rendezik meg a középfutamokat és döntőket is, ahol több magyar induló is esélyes lehet az érmek megszerzésére. A férfi K-1 1000 méteren Kopasz Bálint és Varga Ádám, míg a női K-1 500 méteren Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra is indulnak, akik mindannyian a fináléba jutásért küzdenek majd.

Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a szombati olimpiai programot, ahol a magyar sportolókért szoríthatunk:
Birkózás (Mars-mező Aréna)
- 11.00: szabadfogás 65 kg (Muszukajev Iszmail), női 76 kg (Nagy Bernadett) nyolcad- és negyeddöntő
- 18.15: szabadfogás 65 kg, női 76 kg elődöntő (Muszukajev Iszmail?, Nagy Bernadett?)
Kajak-kenu (Vaires-sur-Marne-i pálya)
- 10.30: női K-1 500 m középfutam (Gazsó Alida Dóra - 10.50, Csipes Tamara 11.00)
- 11.10: férfi K-1 1000 m középfutam (Kopasz Bálint - 11.10, Varga Ádám 11.20)
- 11.40: női C-1 200 m középfutam (Kiss Ágnes - 11.40, Takács Kincső - 11.50)
- 12.40: női K-1 500 m C döntő (Csipes Tamara?, Gazsó Alida Dóra?)
- 12.50: női K-1 500 m B döntő (Csipes Tamara?, Gazsó Alida Dóra?)
- 13.00: női K-1 500 m döntő (Csipes Tamara?, Gazsó Alida Dóra?)
- 13.10: férfi K-1 1000 m B döntő (Kopasz Bálint?, Varga Ádám?)
- 13.20: férfi K-1 1000 m döntő (Kopasz Bálint?, Varga Ádám?)
- 13.40: női C-1 200 m B döntő (Kiss Ágnes?, Takács Kincső?)
- 13.50: NŐI C-1 200 m döntő (Kiss Ágnes?, Takács Kincső?)

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Öttusa (Versailles-i Kastély)
- 13.30: női elődöntő, B csoport (Gulyás Michelle, Guzi Blanka)
- 17.30: férfi döntő (Bőhm Csaba, Szép Balázs)
Vízilabda (Paris La Défense Aréna)
- 14.00: nők, az 5. helyért: Magyarország-Olaszország
A szombati nap eseményei kulcsfontosságúak lesznek a magyar csapat számára, hiszen több sportágban is esélyünk van a döntőkbe jutásra és akár érmek megszerzésére is. Szurkoljunk együtt sportolóinknak, hogy minél több sikerrel zárják az olimpiát!
Imane Khelif olimpiai bajnok lett: így nyilatkozott a győzelméről
Imane Khelif történelmet írt a párizsi olimpián, amikor aranyérmet szerzett ökölvívásban a női 66 kilogrammos súlycsoportban.
Elolvasom(Cikken belüli képek forrása: MTI/MTVA, borító- és ajánlóképek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!

- olimpia
- kovács katalin