Fontos leveled érkezik a hivataltól: a megélhetésed múlhat rajta
5 millió ember kapja meg a levelet, amin sok múlik. Erre figyelj oda.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Első lépésben négyszázezer levelet küldenek ki adategyeztetésre az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság részéről, de hamarosan mind az ötmillió biztosított megkapja a küldeményt. Nem árt odafigyelni a levél tartalmára, hiszen az adategyeztetéstől függ, mekkora nyugdíjban részesülsz.

Válaszlevélben, de elektronikus úton is kérhetsz javítást. A folyamatos egyeztetéstől a hatóság gördülékenyebb ügymenetet vár.

A következő hetekben érkezik az értesítés

Az 1955 és 1959 között születettek nyugdíjjogosultsági adatainak egyeztetését kezdi meg az ügyfelekkel az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság - jelentette be Mészáros József főigazgató hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Az érintetteket a következő hetekben értesítik, hogy megindult az eljárás, majd tájékoztatják őket a nyugdíjbiztosító központi elektronikus rendszerében tárolt szolgálati időkről és kereseti adatokról. A hivatal ezzel az akcióval segíteni kívánja a jogosultakat abban, hogy nyugdíjba vonulásukkor a már egyeztetett adatokat figyelembe véve gyorsan és pontosan tudják megállapítani a nyugellátásukat - mondta Mészáros József.

Nagyjából négyszázezer emberrel folytatják le az adategyeztetést, amelyre két évet szánnak. Az 1955-1959-es korosztály után értesítik a többi korosztályt is, még jóval a nyugdíjba vonulásuk előtt. A főigazgató azt kérte, az állampolgárok legyenek aktívak és jelezzék, ha bármilyen eltérést tapasztalnak a hivatal által szolgáltatott adatok és a valóság között.

Kimutatás készül arról, mire vagy jogosult

A lakóhely szerint illetékes megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság először tájékoztató levelet küld az érintetteknek a hivatalból történő adategyeztetés megkezdéséről. A hivatal ezt követően összegyűjti a nyilvántartásában szereplő adatokat és egy újabb levélben tájékoztatja az érintetteket a nyugdíjbiztosító központi elektronikus rendszerében tárolt szolgálati időkről és kereseti adatokról.

A kimutatás tartalmazza többek között a biztosításban töltött időszakokat, az egyéb szolgálati időket, nők esetében a nők kedvezményes nyugdíjához figyelembe vehető jogosultsági időket, a foglalkoztatók adatait, az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék-köteles keresetet, a befizetett nyugdíjjárulékokat.

Érdemes odafigyelni, a hiba javítható

Ha az ügyfél megkapja a kimutatást a hivatalnál nyilvántartott adatokról, 90 nap áll rendelkezésére, hogy jelezze, ha valamely foglalkoztatási adata a nyilvántartásban nem vagy hiányosan szerepel, például a figyelembe nem vett felsőfokú tanulmányok ideje vagy a sorkatonai idő. A főosztályvezető hangsúlyozta: ha az ügyfél be tudja küldeni a hiányzó dokumentumokat, az meggyorsítja a hivatali eljárást, de ha nem tudja benyújtani, elég, ha jelzi az eltérést - akkor a hivatal keresi meg az adatszolgáltatókat, és beszerzi a hiányzó adatokat. Beszerzett új adatokról szintén értesítik az ügyfelet.

Az adategyeztetésre lehetőség van elektronikus úton is, ezen vagy ezen az oldalon, ügyfélkapus azonosítással is.

Nézd meg, mit kezdtek magukkal az egykoron ismert politikusok nyugdíjazásuk után!

Ezt is szeretjük