Ezt tette értünk Orbán Viktor

Mérlegen a nőket érintő döntések

Az Orbán-kormány számtalan változtatást vitt véghez, képgaléria a lényeges módosításokról.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Orbán-kormány két évvel ezelőtt gőzerővel kezdte meg a rendszer átalakítását, melynek során kiemelt szerep jutott a nőket érintő szabályoknak.

A Bajnai-kormány idején vezették be azt a szabályt, amely szerint a gyes időtartama nem lehet három év, csupán kettő, a második Orbán-kormány azonban a nyertes választás után szinte azonnal visszaállította a gyes hároméves időtartamát.

Nyugdíj, bölcsi

Nemcsak ebben kedveztek a nőknek, szintén a kezdetekkor döntöttek úgy, hogy valamennyire tehermentesítik őket: az új szabályok szerint már 40 év szolgálati idő letöltése után nyugdíjba vonulhatnak. Ezt azután sem változtatták meg, hogy a nyugdíjra vonatkozó szabályokat más csoportok esetében jelentősen megszigorították.

Ezt követően Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egykulcsos adójával párhuzamosan bevezették a családi adózást is. Ez annyit jelent, hogy az a család, amely egy vagy több gyermeket nevel, nagy összegű adókedvezményt kaphat, ami a személyi jövedelemadóból vonható le. 

A kormány később fizetőssé tette a bölcsődei szolgáltatást, ám az előzetes hírekkel ellentétben ezt az összeget alig pár száz forintban határozták meg.

Munkavállalás

A munkavállalás tekintetében is történtek változtatások, például, ha a kismama részmunkaidőben akar dolgozni, akkor a munkáltatója köteles biztosítani számára ezt a lehetőséget.

Lapozd végig az alábbi galériát, és tájékozódj a változásokról.

Íme, a változások, amelyek minden nőt érinthetnek

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük