10 hónapon át rajzolta a várost a férfi: olyan részletes lett, mint egy fénykép

New Yorkot ebből a szemszögből még biztosan nem láttad: lenyűgöző képeket mutatunk.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Talán nincs is olyan ember, aki ne ismerné a világ leghíresebb városát, mely sokak számára a szabadság és az újrakezdés szimbóluma, egyben a szédületes felhőkarcolók világa. Egy tehetséges fiatalember pedig merőben új megvilágításba helyezte a népszerű New York City-t.

Hossam Mohamed fenekén szinte még ott a tojáshéj, már ami a pályafutását illeti: az egyiptomi származású fiatal ugyanis még mindig az építészmérnöki tanszék hallgatója, tehetsége viszont már egészen korán megmutatkozott.

Tíz hónapon át rajzolta a várost

A fiú két évvel ezelőtt gondolt egyet, és nekilátott megrajzolni New York látképét, egy mindössze 70x100 centiméteres papírra, majd tíz hónappal később megszületett a csoda. Az igazi szenzáció mégsem ez, sokkal inkább az a páratlan részletgazdagság, aminek köszönhetően az alkotás olyan, akár egy fénykép.

Hossam legnagyobb álma, hogy elismert építész legyen, miután befejezte olaszországi tanulmányait, sőt, a későbbiekben egy saját galéria megnyitását is tervbe vette. "Szentül hiszem, hogy, ha merünk nagyot álmodni, és keményen dolgozunk, bármit elérhetünk, amit csak szeretnénk." Ha kíváncsi vagy, mitől olyan különleges Hossam kreációja, nézd meg a képeket!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük