A nepáli gyermekistennő: külön házban nevelkednek a kiválasztott lányok
A földre szállt istenség egy kiválasztott kislány testébe költözik, aki attól kezdve teljesen más életet él, mint társai.
A Durga néven vagy Talejuként ismert istennő nemcsak Nepálban, hanem Indiában is nagy köztiszteletnek örvend. Mindkét országban úgy tartják, kislányokban reinkarnálódik.
Míg Indiában csak a nagyobb vallási ünnepekre, Nepálban évekre választanak földre szállt istennőt: a kiszemelt lányokat már kiskorukban elszakítják családjuktól, és egy erre létesített kumari házban kell élniük az első menstruációjukig.
A kiválasztás
A kumari kiválasztása majdnem olyan összetett és meghatározó feladat, mint a dalai láma kijelölése. Asztrológusok és papok hosszú és bonyolult procedúra során szemelik ki az ideális jelöltet, akinek többek közt rendelkeznie kell a tökéletesség 32 pontjával, és át kell mennie több komplikált próbatételen is.
Az utolsó ilyen egy érdekes és nem is könnyű feladat. Rengeteg felhalmozott holmi közül ki kell választania az előző kumari dolgait: ha ez sikerül neki, már megkérdőjelezhetetlennek vélik, hogy ő az isteni lélek következő reinkarnációja.
Amíg Nepál királyság volt, a csillagjegy is befolyásoló tényezőnek számított a soron következő kislány kijelölésében. Erre azért van szükség a hiedelmek alapján, mert a kiválasztott kumarinak ki kellett egészítenie a királyt a horoszkóp szerint, hogy köztük sose legyen konfliktus.
Nepál több városában is választanak kumarit, de a legnevesebb Katmandu központjában, a Kumari Ghar-palotában tengeti mindennapjait. A szerencsehozónak tartott kislányok ablakai előtt napról napra megjelennek a szerencséért, jólétért vagy egészségért áhítozó hívők. Ha a kumari rosszkedvű, vagy sír, akkor betegség, börtön vagy halál várhat a nála tartózkodóra, míg jókedvében áldást szór a körülötte lévőkre.
Szigorú szabályok
A kislányokat hihetetlenül mély tisztelet övezi, de szigorú szabályok is kötik, ezért egyre több fórumon szólalnak fel a gyermekvédelmi aktivisták a gyakorlat ellen.
Kizárólag meghatározott alkalmakkor, ünnepekkor mozdulhatnak ki a palotából, akkor is csak külön a számukra készített trónszéken, ölben vagy szekereken, és a tmenstruáló nőkkel való érintkezés is tiltva van számukra. A kumarik nem játszhatnak a szabadban, sőt, mi több, lábuk nem érintheti a talajt, ami felveti a kérdést, nem lesz-e ortopédiailag negatív következménye a tiszt viselésének. A gyermekkori személyiségfejlődésre gyakorolt hatásról ne is beszéljünk.
A meztelen lábra piros színű zoknit engedélyeznek a hidegben. A meghatározott napirend betartása kötelező a kumarik számára - habár szolgák hada lesi minden kívánságukat, behatárolt és korlátolt keretek között nevelkednek. Régebben látogatókat is ritkábban fogadhattak, akkoriban csak magas beosztású tisztségviselők tették tiszteletüket a gyermekistennőnél, hogy kikérjék tanácsát fontos ügyekben.
A beavatási ceremónia során a kiválasztott lány lába utoljára ér mezítláb a puszta földhöz, amíg hófehér ruhájában bevonul a külön neki fenntartott templomba.
A jellegzetes arcfestés fő motívuma a homlokra festett, erőt szimbolizáló tűzszem, hozzá pedig egy díszes fejdísz mellett a piros szín a jelképezője az isteni jelenlétnek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kumarik az istennőség után
Az első menstruációval a hitvilág szerint az istennő elhagyja a testet, a kumarit megfosztják tisztségétől, és újat keresnek helyette. 2008-ig a kumarik nem részesültek oktatásban, ez pedig nagyban megnehezítette későbbi asszimilációjukat - ha amúgy nem lett volna elég megterhelő beilleszkedni a társadalomba egy ex-istennőnek, és ilyen rendellenes gyerekkor után egyáltalán normális emberként élni.
A lábra állás tiltása miatt a legtöbb tizenéves kislánynak évekbe is beletelik, míg újra megtanul járni, ezenfelül pedig az iskolai évek pótlása jelenti a legnagyobb problémát. Ma már napi három-négy óra magántanulás vagy rendes tanóra keretein belül igyekeznek, hogy ne maradjanak le az átlagtól az istennőként tisztelt kislányok se, és ezáltal sikeresen helytálljanak később az életben.
A párkeresés ugyancsak gondot szokott jelenteni még manapság is, hiszen a hagyományok szerint, aki egy kumarit vesz feleségül, hat hónapon belül meghal. Az egészséges lelki fejlődés érdekében mostanában a család is beköltözhetnek a palotába a kislányokkal.
Isteni reinkarnációnak hiszik a kisfiút
Ezt a kisfiút is az egyik hindu istenség földi alakjának tartják. A nyugati tudományok azonban tudják az igazságot: a gyermek születési rendellenességgel született, de ennek ellenére az ott élők istenként tisztelik.
Hindu isten reinkarnációjának hiszik a 7 éves fiút: születési rendellenesség az oka
Nézegess képeket!
Elolvasom- nepál
- istennő
- hagyomány
- világjáró
- érdekességek a világból
- hitvilág
- buddhizmus
- hindu
- női sorsok
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- lélek
- reinkarnáció
Hányszor születhettél újjá mostanáig? Jelek, hogy ez a sokadik életed
- álom
- reinkarnáció