Nem várt dicséretet kapott a kormány: honnan érkezett?
Olyan lapban ismerték el a magyar kormányt, amelyben eddig inkább csak kritikák jelentek meg.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív német lap a magyar pénzügyi szektorról és a budapesti értéktőzsdéről közölt összeállítást kedden, és meglepően pozitívan vélekedett a magyar kormány munkájáról. Lengyelországban már nem bántak ilyen kesztyűs kézzel Budapesttel.
Meleg a magyar tavasz a német lap szerint
A német lap - mely eddig többször kritizálta a magyar kormányt - pénzügyi rovatában Meleg tavasz Magyarországon címmel közölt írásában Christian Geinitz kiemelte, hogy emelkednek az árfolyamok a budapesti tőzsdén, "mert a kormány békülékenyebb a gazdasággal", és különösen a bankok okoznak "pozitív meglepetést".
A devizahitelek forintosításával kapcsolatban hozzátette, hogy a kormány "ugyan véletlenül", de jól időzítette az intézkedést, mert 700 milliárd forint többletterhet okozott volna az adósoknak a svájci központi banknak az a döntése, amellyel eltörölték a frank euróval szembeni árfolyamküszöbét.
A bankok így végül "boldogok, hogy lezárhatták ezt a kínos fejezetet", pedig korábban "nagyon átkozódtak" a forintosítás és más intézkedések miatt - írta a FAZ szerzője, hozzátéve, hogy a bankok a "politikai és jogi" lépések miatt elszenvedett veszteségek után "remélhetik, hogy végre ismét kereshetnek pénzt Magyarországon".
A javuló hangulat az osztrák Erste Group és a kormány megállapodásának is tulajdonítható, ami egy "különös, de hatásos alku" és más külföldi pénzintézetek is profitálnak belőle - fejtette ki Geinitz. A hazai össztermék - GDP - és az ipari termelés alakulásával kapcsolatban hozzáfűzte, hogy Magyarország uniós összevetésben kimagasló eredményeket ért el, és a jó hírek hatására szárnyalni kezdtek a részvényárfolyamok a budapesti tőzsdén.
A lengyelek aggódnak
A lengyel jobbközép Rzeczpospolita napilap keddi számában az újság külpolitikai szerkesztője, Jaroslaw Gizinski a magyar politikusok zsarolhatóságának problémáját is boncolgatta.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szerző kiemelte: Simicska Lajos nagyvállalkozó Orbán Viktor állítólagos - a miniszterelnök által cáfolt - ügynökmúltjáról szóló az interjúban azt sugallta, Orbánnak a Moszkva iránt az utóbbi időben tanúsított túlságosan engedékeny magatartása hátterében az állhat, hogy az oroszok kezében a magyar politikusok számára kínos dokumentumok lehetnek.
Gizinski emlékeztetett Németh Miklós volt miniszterelnök tavalyi nyilatkozatára, amely szerint a rendszerváltás előtti utolsó hónapokban az oroszok tonnaszámra vitték ki a magyar titkosszolgálati dokumentumokat, hogy azokat később politikai célokra felhasználhassák. A magyar politikusok zsarolhatóságához azonban a "tökéletlen magyarországi átvilágítás" is hozzájárul - írta.
OLVASD EL EZT IS!
- kormány
- orbán viktor
Ennyibe kerül neked Lázár János és a többiek
- orbán viktor
- esztergom